Az ukrán csapatok kivonulnak a Krímből

Vágólapra másolva!
Ukrajna katonai szempontból feladja a Krímet, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy bejelentették: katonáik kivonulnak a félszigetről. Kijev 25 ezer ember evakuálására készül. Közben Európa újabb szankciókat fontolgat Oroszországgal szemben, Obama pedig világos üzenetet akar küldeni.
Vágólapra másolva!

Kivonulnak az ukrán csapatok a Krímből - írja a New York Times.

Ezt egy nappal azután jelentették be, hogy Oroszország közölte: elismeri a Krím Ukrajnától történő elszakadását. Az ukrán kormány szerint kész terveik vannak a katonák, illetve családtagjaik evakuálására. Ez több mint 25 ezer embert érint.

Több ezer ukrán katona azonban az elmúlt hetekben csapdába esett a katonai bázisokon, illetve a különböző létesítményekben. Ezeket orosz csapatok, illetve a helyi milícia tagjai vették körbe.

Miközben az ukrán ideiglenes kormány arról beszél, hogy Oroszország illegálisan kebelezte be a Krímet, a kiürítésről szóló bejelentéssel gyakorlatilag lemondanak a félszigetről, legalábbis katonai szempontból.

A bejelentés néhány órával azt követően történt, hogy Szerhij Hajduk ellentengernagyot, az ukrán haditengerészet parancsnokát bilincsben vezették el az ukrán haditengerészet szevasztopoli bázisáról. A bázist reggel orosz katonák foglalták el.

Az Interfax-Ukraina szerint a reggeli ostrom az ukrán katonák fegyvertelenül és polgári ruhában távoztak a bázisról. Köztük az ellentengernagy is, akit a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei kísértek.

Barack Obama amerikai elnök egy szerdai interjúban kizárta, hogy az Egyesült Államok bármiféle katonai beavatkozást hajtson végre Ukrajnában. "Úgy gondolom, még az ukránok is elismerik, hogy számunkra nem lenne helyes lépés katonailag összetűzni Oroszországgal, és ez nem lenne jó Ukrajnának sem" - mondta.

Obama közölte, hogy diplomáciai téren Washington mindent megtesz annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra. Az Egyesült Államok egy szilárd nemzetközi koalíció kialakításán dolgozik, amely "világos üzenetet fog küldeni" Moszkvának - fogalmazott.

Az Európai Unió vezetői hamarosan újra találkoznak, hogy megvitassák: bővítsék-e az Oroszországgal szemben hozott szankciókat - írja a BBC. A lap szerint akár már csütörtökön egyezség születhet az újabb intézkedésekről, amelyek Putyin elnök környezetét érinthetik.

Angela Merkel német kancellár csütörtökön a Bundestagban be is jelentette: az Európai Unió újabb Oroszország elleni szankciókról dönt a közösség állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján. Merkel azt mondta, hogy a csütörtökön kezdődő kétnapos csúcson egyelőre a személyek elleni célzott intézkedéseket terjesztik ki, de amennyiben Oroszország miatt tovább mélyül az ukrajnai válság, az EU továbblép a szankciós rendszer harmadik szakaszába, amely gazdasági büntetőintézkedéseket irányoz elő.