A NATO erősítene a keleti államokban

Vágólapra másolva!
A balti államokba például harci repülőgépeket telepítenek.
Vágólapra másolva!

Az ukrán válság miatt erősíteni kívánja katonai jelenlétét a NATO a keleti tagállamokban. Ezt a távozó NATO-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen jelentette be a Focus című német hírmagazinnak adott interjújában. Az interjúban - amelyből a hírügynökségek szombaton közöltek előzetes részleteket - Rasmussen hangsúlyozta, hogy az atlanti szövetség az Ukrajnában kialakult válság miatt felülvizsgálja bevetési terveit, a kilátásba helyezett hadgyakorlatokat és az előirányzott csapaterősítéseket. A főtitkár ezzel kapcsolatban a keleti tagállamokat említette, és mindenekelőtt a balti országokra utalt. "Azt tervezzük egyebek között, hogy több harci repülőgépet állomásoztatunk a balti államokban" - jelentette ki Rasmussen.

A NATO főtitkára - akit október 1-től Jens Stoltenberg volt norvég miniszterelnök vált tisztségében - hangsúlyozta, hogy a szövetség továbbra is a válság diplomáciai megoldására törekszik. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a Nyugat nem ismeri el az Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálását.

Az interjúban Rasmussen aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő további intervenciókat tervezhet. "Attól tartok, hogy Putyin nem éri be a Krím félszigettel" - idézték a hírügynökségek a dán NATO-főtitkárt.