Kedden végleg eldől, hogy Juncker követi-e Barrosót

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament szavaz a bizottsági elnökké választásáról.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament (EP) keddi strasbourgi plenáris ülésén arról szavaz, hogy Jean-Claude Juncker jobbközép, keresztényszociális pártállású politikus legyen-e a következő öt évre az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke.

A voksolást megelőző vitában Juncker kifejti programját. A volt luxemburgi miniszterelnök korábban töltött már be fontos uniós tisztséget: kormányfői megbízatásának megszűntéig éveken át vezette az eurózóna pénzügyminisztereinek testületét, az úgynevezett eurócsoportot.

Az Európai Néppárt tavasszal Junckert választotta meg listavezetőjének, és mivel a május 22–25-i európai parlamenti választáson a néppártiak szerezték a legtöbb EP-mandátumot, az uniós országok állam-, illetve kormányfői – némi vita után, majd végül minősített többséggel, David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellenszavazata mellett – őt jelölték európai bizottsági elnöknek.

A tisztség elnyeréséhez a EP-képviselők egyszerű többségének támogatása, azaz legalább 376 szavazat kell. Ez a jelek szerint megvan, mert a néppártiak mellett a szocialista és a liberális EP-képviselők nagy része is jelezte már, hogy Junckerre fog szavazni.