Obama: Levadásszuk a terroristákat, bárhol legyenek is

US President Barack Obama delivers a prime time address from the Cross Hall of the White House on September 10, 2014 in Washington, DC.  Vowing to target the Islamic State with air strikes "wherever they exist", Obama pledged to lead a broad coalition to
Barack Obama
Vágólapra másolva!
Barack Obama amerikai elnök szerda esti televíziós beszédében közölte, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni légicsapásokat, újabb katonákat vezényel Irakba, és harcképes erőt kíván kovácsolni a szíriai mérsékelt felkelőkből, amihez felhatalmazást és pénzt kért a kongresszustól.
Vágólapra másolva!

"Célunk világos: átfogó és kitartó terrorelhárítási stratégiával meg fogjuk gyengíteni és végeredményben meg fogjuk semmisíteni az Iraki és Levantei Iszlám Államot" – tette hozzá. Az elnök beszéde során mindvégig az Iszlám Állam korábban bevett elnevezését használta.

Stratégia

Négypontos cselekvési stratégiáját ismertetve Barack Obama kijelentette, hogy az Egyesült Államok módszeres légi hadjáratot fog folytatni a terroristák ellen, és a korábbiakkal ellentétben már nemcsak a saját állampolgárai védelmére és humanitárius küldetésekre fog összpontosítani, hanem az iraki erők offenzívájával párhuzamosan mér majd csapásokat az Iszlám Állam célpontjaira. "Mi több, világossá tettem, hogy le fogjuk vadászni a terroristákat, akik az országunkat fenyegetik, bárhol is legyenek. Ez azt jelenti, hogy nem fogok habozni az Iraki és Levantei Iszlám Állammal szemben Szíriában is fellépni Irak mellett" – mondta.

Barack Obama Forrás: AFP/Saul Loeb

Újabb kiképzők

Közölte, hogy az új bagdadi kormány megalakulása nyomán – amit Washingtonban mindig is minőségi fordulópontnak tekintettek az amerikai segítségnyújtás fokozása szempontjából – újabb 475 katonát vezényel Irakba, akik kiképzik, valamint hírszerzési adatokkal és felszereléssel látják el az iraki és a kurd erőket, de a harcokban nem vesznek részt.

500 millió dollár

Obama elnök emellett ismételten arra kérte a kongresszust, hogy adjon a kormány számára pótlólagos felhatalmazást és anyagi eszközöket a szíriai mérsékelt fegyveres ellenzék kiképzésére. A Fehér Ház még júniusban 500 millió dollárt kért a törvényhozástól a kiképzés finanszírozására. Az elnök kijelentette, hogy Amerika a terrorelhárítás terén a partnereivel összefogva meg kívánja akadályozni, hogy az Iszlám Állam képes legyen támadások indítására. Így meg fogja gátolni a csoport finanszírozását, javítja a saját hírszerzési tevékenységét, harcol a terroristák ideológiája ellen, és megakadályozza a külföldi harcosok Közel-Keletre utazását, valamint az onnan való visszajutását.

Nem számít a felekezet

Barack Obama ígéretet tett a terroristák által menekülésre kényszerített civil lakosság humanitárius segélyezésének folytatására, tekintet nélkül a felekezeti hovatartozásukra. Obama kifejtette meggyőződését, hogy a jogköre kiterjed az Iszlám Állam okozta veszély kezelésére, de egyúttal azt is kijelentette, hogy Amerika úgy a legerősebb, ha az elnök és a törvényhozás együttesen lép fel, és hozzátette, hogy üdvözölné a honatyák támogatását.

Ez más, mint Irak vagy Afganisztán

"Azt akarom, hogy az amerikaiak megértsék, hogy ez az erőfeszítés miben különbözik majd az iraki és az afganisztáni háborútól. Ebben nem vesznek majd részt idegen földön harcoló amerikai katonai alakulatok" – hangoztatta az elnök. "Ezt a terrorelhárítási kampányt folyamatos és könyörtelen erőfeszítéssel fogjuk folytatni annak érdekében, hogy – légierőnket és támogatásunkat a szárazföldön harcoló partneri erők megsegítésére használva – felszámoljuk az Iraki és Levantei Iszlám Államot, bárhol legyen is jelen" – hangsúlyozta.

Amerika elintézi

Az elnök szerint ezt a stratégiát, amely arra épül, hogy Amerika "elintézi" az őt fenyegető terroristákat, miközben a frontvonalakon támogatja a partnereit, már évek óta sikerrel alkalmazzák Jemenben és Szomáliában.

Barack Obama, akit sokan bíráltak, amiért nemrégiben még úgy fogalmazott, hogy kormányának nincsen stratégiája az Iszlám Állam szíriai jelenlétével kapcsolatban, szerdán azt hangsúlyozta, hogy Amerika vezető szerepe "az egyetlen állandó tényező egy bizonytalan világban". Ez szerinte egyebek között abban nyilvánul meg, hogy képes mozgósítani a világot a terrorizmus elleni harcra és az orosz agresszió ellen, segít az Ebola megfékezésében és a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében.

Támogatják Obamát

A beszéd után John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke és Kevin McCarthy, a szövetségi alsóház republikánus többségének vezetője kijelentette, hogy támogatja Obamának a szíriai felkelők felfegyverzésére vonatkozó javaslatát. Az elnök stratégiája azonban szerintük nem elégséges a terrorizmus elleni küzdelemhez, és csak nagyon lassan lehet végrehajtani. "Továbbra is aggódom, hogy ezeket a lépéseket teljes mértékben csak évek alatt lehet végrehajtani, miközben az Iszlám Állam lendületét és területfoglalását azonnal meg kell állítani" – fogalmazott Boehner.

Fordulópont

Michael McCaul, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus elnöke szerint az amerikai kormány az elmúlt években nem akart szembenézni a növekvő veszéllyel Szíriában, de az elnök beszéde "fordulópontot" jelent. Dianne Feinstein, a szenátus hírszerzési bizottságának demokrata elnöke, aki szintén bírálta Obamát az Iszlám Állammal kapcsolatos korábbi magatartása miatt, úgy nyilatkozott, hogy az elnök felismerte a veszély súlyosságát, és ellenoffenzívába kezdett.

Közbeszólhat a kampány

A kongresszus alkalmazottjai szerdán már megkezdték az egyeztetést azzal kapcsolatban, hogy a két ház mikor szavazhatna a szíriai felkelők kiképzésének engedélyezéséről. A novemberi "félidős" választásokig a honatyák már csak két hétig üléseznek, azután kizárólag a kampánynak szentelik energiáikat.

A Pentagon név nélkül nyilatkozó illetékesei szerint egyébként Barack Obama úgy akarja végrehajtatni a légicsapásokat Szíriában, hogy ne bátorítsa fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Az elkövetkező napokban várhatóan még Irakban fogják végrehajtani a csapások zömét, ugyanakkor intenzívebbé válik a Szíriával kapcsolatos felderítő tevékenység. Szakértők szerint az Obama-stratégia egyik rizikója az, hogy nagymértékben támaszkodik a kétes harcértékű iraki haderőre.