Vágólapra másolva!
Négy hónapos szünet után folytatódott a kutatás a márciusban rejtélyes körülmények között nyomtalanul eltűnt, vélhetően az Indiai-óceánba zuhant malajziai utasszállító repülőgép roncsai után - közölték az ausztrál hatóságok hétfőn.
Vágólapra másolva!

A Boeing 777-es utasszállító megtalálása érdekében az Indiai-óceán egy 60 ezer négyzetkilométeres részén fogják tüzetesen átvizsgálni a tengerfeneket hanglokátorok, videokamerák és kerozinérzékelők segítségével. A kutatást Ausztrália partjaitól 1800 kilométerre nyugatra kezdték meg, ott, ahol a gép a feltételezések szerint kifogyott a kerozinból és az óceánba zuhant.

12 napig a tengeren

Hétfőn egyelőre egy hajó, a maláj kormány által felbérelt GO Phoenix kezdte meg a keresést, amely első körben 12 napot tölt majd a tengeren. Október során további két hajó csatlakozik majd a kutatáshoz, amelyeket egy holland alvállalkozó bocsát rendelkezésre.

Egy évig is eltarthat

Az átvizsgálandó terület hatalmas mérete mellett az is nehezíti a gép megtalálását, hogy helyenként a 6,5 kilométert is eléri az India-óceán mélysége. Az ausztrál hatóságok becslése szerint akár egy évbe is telhet, mire végeznek a tengerfenék átfésülésével. Mindenesetre a kutatást irányító közlekedésbiztonsági hivatal vezetője optimistán nyilatkozott hétfőn, azt mondta, biztos abban, hogy a gép a most vizsgálandó területen van.

Március 8-án tűnt el

A Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járatával március 8-án a Dél-kínai-tenger felett szakadt meg a kapcsolat. A fedélzetén 227 utassal és 12 fős személyzettel repülő Boeing 777-200-as típusú repülőgép műholdadatokon alapuló számítások alapján ezt követően visszafordult, az Indiai-óceán felé vette útját, és ott végleg eltűnt. Az eset a polgári repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye. Miután a becsapódás vélhető helyszíne Ausztráliához van legközelebb, Canberra vezető szerepet vállalt a gép utáni kutatásban.

A másik maláj gép

A Malaysia Airlines július 17-én egy másik Boeing 777-es gépét is elvesztette: az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatot minden bizonnyal légvédelmi rakéta semmisítette meg Kelet-Ukrajna felett, ahol az ukrán hadsereg az oroszbarát szakadárokkal harcolt. Ausztrália ez utóbbi tragédiában is érintett, mivel 27 állampolgára utazott a gépen.