Kettejük közül a fiatalabb ismert dzsihádista, aki régóta benne volt a francia terrorelhárító szolgálatok látókörében. 2005-ben letartóztatták, mikor Szírián keresztül Irakba akart utazni, hogy az amerikaiak ellen harcoljon. 2008-ban hároméves börtönbüntetését kapott, amiből végül 18 hónapot ült le.
A bíróságon azt vallotta, hogy tettére azok a képek sarkallták, amelyeket az Abu Graib-i börtönben zajló kínzásokról látott.
Akkori ügyvédje, Vincent Ollivier igazi lúzerként jellemezte őt a Le Parisien című lapnak. Hasist szívott, és pizzafutárként dolgozott, hogy legyen pénze kábítószerre. Azt mondta róla, hogy fogalma sem volt arról, mihez kezdjen az életével, aztán egyszer csak megismerkedett a dzsihádistákkal, és végre fontosnak érezhette magát.
„Iszik, dohányzik, nem visel szakállt. Csak a foci érdekli igazán. Barátnője is van. Ideális célpont az iszlamisták számára” – mondta róla az ügyvéd.
Chérif nem sokkal 2005-ös letartóztatása előtt szerepelt a France 3 csatornán vetített Terrorizmus, új fenyegetés című dokumentumfilmben. Itt az Irakba harcosokat toborzó szervezet vezetőjének, Farid Benyettou-nak, az „emírnek” szorgalmas tanítványaként szerepelt.
Ügyvédje szerint a börtönben megváltozott, zárkózottá vált. Szabadulása után több terroristával kapcsolatban is felmerült a neve.
A fivérek Algériából származnak, de Párizsban születtek, és francia állampolgárok. Szüleik meghaltak, nevelőszülők vették magukhoz őket, és vidéken nevelkedtek. 2003-ban tértek vissza Párizsba, akkor kezdték el látogatni az Adda’wa mecsetet.
Párizstól kilencven kilométerre keletre, Reimsben élnek. Said nős, a szomszédok kedves embernek írták le, akivel jól ki lehetett jönni.
Chérif sportoktatói képesítéssel rendelkezik, a fivérével kapcsolatban a francia sajtó nem említette meg a foglalkozását.
A szatirikus hetilap elleni támadás után a rendőrség átkutatta Chérif Kouachi lakását, ahol arab nyelvű szövegeket, valamint videókat találtak, amelyek az al-Kaida tagjainak beszédeit tartalmazták.
A számítógépének átvizsgálása közben kiderült, hogy nem csupán iszlamista és dzsihádista honlapokat látogatott rendszeresen, hanem gyermekpornográfiát is előszeretettel nézett – számolt be a Le Point című lap.