Kiderült, mennyibe kerül az amerikaiaknak az Iszlám Állam elleni harc

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok tavaly augusztus óta már több mint 2,7 milliárd dollárt költött az Iszlám Állam elleni harcra Irakban és Szíriában. A költségek meghaladják a napi 9 millió dollárt – közölte a Pentagon.
Vágólapra másolva!

Az amerikai védelmi minisztérium most először közölt részletes adatokat azóta, hogy tavaly augusztusban megkezdték az Iszlám Állam elleni légicsapásokat.

A legtöbb pénzt érthető módon a légierő viszi el: a teljes költség mintegy kétharmadát, több mint 1,8 milliárd dollárt – számolt be a CBS News.

F/A-18F Super Hornet harci gép száll le a Carl Vinson repülőgép-hordozó fedélzetére az Iszlám Állam elleni támadásról visszatérve Forrás: MTI/EPA

Irak az elsődleges célpont

A legtöbb légi támadást Irakban lévő célpontok ellen hajtották végre, hogy segítsék a kormányerőket több kulcsfontosságú város visszafoglalásában, illetve megtartásában.

A haditengerészet 438 millió dollárt vitt el, míg a szárazföldi erők 274 milliót – ők kiképzőket és különleges alakulatokat állomásoztatnak Irakban.

A katonák fizetésére 16 milliót, lőszerre 646 milliót, hírszerzésre és felderítésre 21 millió dollárt költött a Pentagon.