A napokban megérkezik a Velencei-tóhoz az első hatvanfős csoport Ukrajna nyolc megyéjéből. A nyár folyamán a tervek szerint további kilenc csoport utazik Magyarországra egy-egy hétre az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott program keretében – adta hírül a Kárpátinfó.
A gyerekek között akadnak árvák és olyanok is, akiknek a szülei jelenleg is részt vesznek az úgynevezett terrorellenes műveletekben.
A program alapvető célja, hogy lehetőséget biztosítson a lelki traumát átélt gyermekeknek a környezetváltozásra, pihenésre, és arra, hogy megismerjék egy másik országban élő gyerekek életmódját.
Az üdülés alatt az ukrajnai gyerekek ellátogatnak Budapestre is – mondta a kárpátalja.ma hírportálnak Bacskai József ungvári magyar főkonzul.