Az Origo Kárpátalján: Nincs olyan nap, hogy ne sírnék miatta

A Kelet-Ukrajnában dúló háború első magyar áldozata a beregszászi Popovics Roland volt, aki Luhanszk közelében, 19 évesen vesztette életét. Édesanyja, Popovics Katalin a magyar és ukrán sajtóból elsőként az Origo stábját fogadta otthonában. Fia továbbszolgáló katonaként egy reggel elment dolgozni, és soha többé nem tért haza. Helyszíni riportunk negyedik, utolsó részét olvassák.

Nehéz eligazodni az ukrajnai káoszon. Mint riportunk előző részében megírtuk, a háború miatti mozgósításnak hivatalosan nincs nemzetiségi színezete, bár ellentmondásosak a dolgok. A hadkiegészítő parancsnokság hadititokra hivatkozva nem közli, hogy a debalcevei térségben hány kárpátaljai szolgál, rá két napra viszont a megyei közigazgatás bejelenti, mennyien vannak. Arra a kérdésre, hogy hány magyar van köztük, azt válaszolják, nemzetiségi alapon nem tartanak nyilván katonákat, majd rögtön utána a hadkiegészítő parancsnok bejelenti, eddig összesen négy magyart mozgósítottak. Mindent összevetve, csak annyi biztos, négy magyar már meghalt.

Popovics Roland, Beregszász hősi halottja a bajtársai között Fotó: Bielik István - Origo

A Kelet-Ukrajnában múlt év márciusa óta zajló úgynevezett terrorellenes műveletek első magyar áldozata a beregszászi Popovics Roland volt, aki tavaly június 14-én, Luhanszk közelében, 19 évesen vesztette életét.

Isznak egy szto grammot

A beregszászi hősök fala Fotó: Bielik István - Origo

Roland édesanyja, Katalin Beregszászon, a belváros eldugott szegletében lévő egyik kocsmában pultos. Az üzletet nehezen találjuk meg, Popovics Katalin éppen záráshoz készülődik, még be-betér néhány vendég. Isznak egy szto grammot, vagyis egy deci vodkát, esetleg kettőt, meg hozzá egy sört, ne adj' isten kettőt. Gyorsan, le sem ülnek, sietnek haza, vagy egy másik kocsmába. Az alkoholizmus népbetegség, a Kárpáti Igaz Szó című újságban azt olvasom (a cikk a neten is elérhető), hivatalosan hétszázezer alkoholfüggőt tartanak nyilván az országban, a Kárpátaljai Megyei Narkológiai Gondozóban tizenkilencezret.

Vaszil Krucsanica, a megyei narkológiai gondozó főorvosa szerint „a lakosság ideges, ki az infláció, ki a háborús fenyegetettség miatt, ki bánatában keres menekülőutat". A gyakorlat azt mutatja, a nyugtatók olykor többe kerülnek, mint az alkohol, amiből tavaly nyár óta egyre több pénzt folyt be. Hozzáteszi, „a szeszgőzben élők száma valójában legalább ötszöröse a hivatalosnak”.

Tetszett neki a katonaság

Elmegy az utolsó vendég is, egyedül maradunk Popovics Katalinnal. Kínos csend telepszik ránk. Aztán az asszony szép lassan elkezdi mesélni a fia történetét. Roland, miután megkapta a sorkatonai behívóját, Munkácsra vonult be. Amikor letelt a másfél év, maradt a seregben továbbszolgálóként. Tetszett neki a katonaság, annak idején az apja is továbbszolgáló volt, ez amolyan családi hagyomány náluk, ráadásul munkalehetőség sincs errefelé. Roland csak négy hónapot töltött továbbszolgálóként, azután meghalt.

Popovics Katalin a fia, Roland képével az otthonuk bejáratánál Fotó: Bielik István - Origo

„Mindennap itthonról járt be Munkácsra, mert továbbszolgálóként is ott volt a munkahelye" – emlékezik Popovics Katalin. „Most, a napokban lesz egy éve, hogy kivitték a frontra. Egyszer sem volt itthon szabadságon. Júniusban, a temetésén láttam legközelebb – a holttestét."

Nagyon anyás gyerek volt

Nekem még szerencsém volt, láthattam a fiamat, mielőtt eltemettem, az újabb halottak viszont felrobbantak, az ő koporsójukat nem engedték kinyitni. Gondolhatja, mit éreztek a szüleik” - mondja.

Anya és fia telefonon tartották a kapcsolatot, amikor Roland tudott, hazaszólt. Általában éjszaka beszéltek, napközben a blockposton (ellenőrzési pont) volt, ott teljesített szolgálatot. „Egyébként nagyon anyás gyerek volt – mondja Popovics Katalin –, igazi szófogadó fiú. Volt egy barátnője, nekünk még nem mutatta be, de a lány ott volt a temetésen.”

Az önálló államnak kikiáltott Donyecki Köztársaság zászlaja leng a harckocsin Forrás: AFP/Vasily Maximov

Ahogy édesanyja fogalmaz, „a fiú a tankistáknál” szolgált, Luhanszk közelében. Ugyan sátorban laktak, de ételük volt – bár legtöbbször csak kása –, az is igaz, hogy nagyon sokat segítettek nekik az ottani lakosok. Rendszeresen vittek nekik tejet az ellenőrzési pontra, ahol egyébként a kárpátaljai katonák az autókat ellenőrizték, nehogy fegyver legyen a civileknél.

Az egy szem fiam nincsen többé

„Így is lőtték meg szegényt – mondja Katalin maga elé révedbe –, odament egy kocsihoz, kérte az engedélyeket, az egyik fegyvercsempész meg homlokon lőtte, a találat a szemöldöke felett, a sisak alatt érte a fejét. Az eset után rögtön eljöttek hozzám a munkácsi laktanyából, személyesen mondták meg, hogy az egy szem fiam nincsen többé. Másfél órával a halála előtt beszéltünk utoljára telefonon, de csak annyit, hogy anyu, majd később felhívlak. Most leadom a posztot, megyek, eszem valamit, azután majd telefonálok" – mondta a kisfiam.

Decemberig ne is várjam

„És nem volt remény arra, hogy esetleg hazajöhet szabadságra?” – kérdezem. „Nem, nem. Azt mondták nekik, hogy talán majd decemberben hazalátogathatnak. Anyu meghalt áprilisban, a fiú – ahogy Popovics Katalin emlegeti Rolandot – nem jöhetett haza a mama temetésére. Azt mondta, decemberig ne is várjam.”

Ezt a földet nem traktorok szántják Forrás: RIA Novosti/Dan Levy

„Kapott az államtól valami kártérítést?” „Igen, 650 ezer hrivnyát. És az önkormányzattól egy kis földet. (A beregszászi önkormányzat egy központi rendelkezést teljesítve minden katonai szolgálatot teljesítőnek földet ad, ami a nevükre is kerül – G. B.) Ezenkívül a temetés költségeit az önkormányzat és a hadkiegészítő parancsnokság viselte.”

Annyi neki

„Egyetlen gyerek volt, nincs olyan nap, hogy ne sírnék miatta. És úgy érzem, ez még csak a kezdet, a gyász java még hátravan” – néz tűnődően Popovics Katalin. Közben a zárásra megérkezik Katalin barátnője, egy idős asszony. Belehallgat a beszélgetésbe, majd ezt mondja: „Amikor bent van, az emberek miatt tartja magát. De amikor hazaér, akkor annyi neki.”

Bezár a kocsma, elered az eső, az idős nő elköszön, mi hazakísérjük Katalint. A közelben lakik egy hosszúkás udvarban, ahol talán tíz család éldegélhet. Popovicséké egy picike lakrész, amit az asszony a szüleitől örökölt. Éppen felújítás van, mindenféle vezetékeknek ásott gödrök, illetve a föléjük rakott pallók kötik össze a helyiségeket. Kis ideig bent toporgunk, azután kimegyünk az eresz alá, ott jobbak a fények.

Megyünk a frontra

„Roland velünk lakott, minden reggel bejárt Munkácsra a laktanyába.” Az utolsó reggelen úgy ment el, hogy majd este jön. Nem jött. Aznap este előbb Ungvárra kerültek, ott voltak egy hétig, onnan pedig a frontra vitték őket. „Hazatelefonált egyszer, azt mondta, anyu, visznek minket a vonathoz. Jöttök haza? Nem, megyünk a frontra. Ahol aztán szétszórták őket különféle helyekre.”

Popovics Roland hősi halott sírja a beregszászi temetőben Fotó: Bielik István - Origo

„A fiút eltemettük hétfőn, kedden már jöttem dolgozni, máskülönben nem bírtam volna lelkileg. A munka viszont elvonja a figyelmet. Itt vagyok 14 óráig, utána megyek haza, egy kis házimunka, most apukám is nagyon beteg, úgyhogy elvagyok otthon is. Másoknak is ezt ajánlom, ha véletlenül valamilyen tragédia éri őket, inkább foglalják el, minthogy felemésszék magukat. Azzal már úgysem tudnám feltámasztani a fiamat.”

A három hősről kapta a nevét

A férje? A férjem szintén hivatásos katona volt, amióta leszerelt, építkezéseken dolgozik. Vannak terveik? Most, hogy van ez a fölfordulás, egyelőre nem tervezünk semmit. Azt sem tudjuk, mi lesz holnap. Reggel kijön egy ár, mire megfordulok kétszer, már a duplája. A földbe mindenesetre ültetni akarok. Krumplit, ilyesmiket, bár még nem láttam a területet, így azt sem tudom, mire lehetne használni.

A három beregszászi hős, jobbról Popovics Roland, Timoscsuk Mihály és Tyurikov Oleh Fotó: Bielik István - Origo

Mert elméletileg építkezésre adták, de föl is lehet ásni és kertet csinálni benne. Akár el is adhatom, a nevemen van. A három utca, ahol a földek vannak, a három beregszászi hősi halottról kapja a nevét.”

„És mi lett a merénylőkkel? A blockpostot biztosító tank szétlőtte az autójukat, azonnal meghaltak.”

Popovics Roland Petro Porosenko ukrán elnök rendelete nyomán az ország védelmében tanúsított személyes bátorságáért és hősiességéért halála után posztumusz harmadik fokozatú Bátorságért kitüntetést kapott.

Cikksorozatunk korábbi részeit itt, itt és itt olvashatják el.

Riportsorozatunk nem születhetett volna meg Palkó István önzetlen segítsége nélkül, amit ezúton is köszönünk.