Kisbabájával utazott a Germanwings járatán az operaénekesnő

2015.03.25. 11:36

Egy egész gimnáziumi osztály, két operaénekes, két csecsemő, turisták és üzletemberek – egy nappal a Germanwings düsseldorfi járatának katasztrófája után egyre több információ lát napvilágot az áldozatokról. 

A szerencsétlenül járt repülőgép fedélzetén összesen 150 ember volt, ebből 144 utas, két pilóta és négy légiutas-kísérő, mindannyian életüket vesztették. A géppel utazott egy egész gimnáziumi osztály, a 16 éves fiatalok a halterni Joseph König gimnázium tanulói voltak és nyelvet tanulni mentek Barcelona mellé egy csereprogram keretein belül.

Diákok emlékeznek társaikra a Joseph-König gimnázium bejárata előttForrás: MTI/EPA/Rolf Vennenbernd

Haltern polgármestere tegnap sajtótájékoztatót tartott, közlése szerint a tragédia után bezárták az iskolát, a gyerekeket pedig hazaküldték. A Bild című német lap egy fotót is közölt a fiatalokról, a kép egy bowlingpályán készült még decemberben, amikor a spanyol diákok voltak Halternben.

Kisbabájával és férjével utazott

A fedélzeten utazott a düsseldorfi opera két énekese is. Maria Radner és Oleg Bryjak barcelonai vendégszereplésen vettek részt, mindketten Richard Wagner Siegfriedjében énekeltek, Erda és Alberlich szerepét alakították. Maria Radner férjével és kisbabájával utazott, a gyermek egyike volt a katasztrófában meghalt két csecsemőnek. A nő nemzetközileg elismert operaénekes volt, játszott a New York-i Metropolitan Operában is.

Maria Radner és Oleg Bryjak, Barcelonában léptek felForrás: Origo

Nem talált közvetlen járatot

A másik csecsemő hét hónapos volt, 37 éves édesanyjával utazott. Marina Bandrés López-Bel Spanyolországban született, de Manchesterben élt. Nagybátyja temetésére utazott Zaragozába, lengyel férje nem ment vele. Mivel visszafelé nem talált közvetlen járatot, Düsseldorfon keresztül akart hazarepülni.

Politikusfeleség és iskolai tanár

Életét vesztette egy befolyásos katalán politikus kabinetvezetőjének felesége is. Ariadna Falguera munkaügyek miatt utazott Düsseldorfba. Férje Lluis Juncá, a függetlenségpárti Katalán Republikánus Baloldal (ERC) elnökének kabinetvezetője. A politikus, Oriol Junqueras őszinte részvétét fejezte ki a családnak a Twitteren.

A gép egészen apró darabokra szakadt, az utasoknak esélyük sem voltForrás: MTI/EPA/Thomas Köhler

Az üzletemberek és turisták között volt az 55 éves Pilar Vicente Sebastián. Az asszony egy kis spanyol falu iskolájának tanára volt 25 éve, gyermekeit látogatta volna meg, akik Erasmus programmal tanultak Düsseldorfban.

Az áldozatok között volt egy ausztrál nő és a fia, két kolumbiai és három kazahsztáni állampolgár is.