Az Iszlám Állam magára vállalta a floridai tömeggyilkosságot

Vágólapra másolva!
Ötven halálos áldozata van annak a lövöldözésnek, amely a floridai Orlando egyik melegbárjában történt vasárnap hajnalban. A fegyveres is halott. A rendőrség terrorcselekményként kezeli az esetet. A párizsi Bataclan elleni támadás óta nem volt ekkora tömeges gyilkosság. A lövöldözőt azonosították, a 29 éves Omar Mateen ellen az FBI már kétszer nyomozott, azt gyanították, szimpatizált az Iszlám Állammal. Mateen apja szerint fiának a melegekkel volt baja, nem vallási vagy politikai indokból ölt. Az Iszlám Állam magára vállalta a támadást.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett az 50 áldozatot követelő, orlandói melegbárban vasárnapra virradóra elkövetett támadás elkövetőjeként - közölte a dzsihádista szervezethez kötődő Amak hírügynökség.

Az Iszlám Állam egyik harcosa hajtotta végre azt a fegyveres támadást, amely az amerikai Florida tagállambeli Orlando városában egy melegbár ellen irányult,

és amely több mint 100 halottat vagy sebesültet hagyott hátra" - mondja az Amak.

Ugyanakkor Bill Nelson floridai szenátor szerint az ISIS azon állítását, hogy a terrorszervezet áll a támadás hátterében, még nem erősítették meg. "Az ISIS hírügynöksége éppen kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt állítja, hogy ők a felelősek.

Ezt még nem erősítették meg. Meglátjuk, milyen kapcsolatok állnak fenn, amikor majd megismerjük a részleteket"

- tette hozzá.

50 halott

A rendőrség eleinte húsz halálos áldozatról beszélt, később azt nyilatkozták, ötvenen haltak meg, írja a Washington Post. A hírek szerint a fegyveres hajnali kettő körül - amikor a bár már épp zárni készült - lövöldözni kezdett, majd túszokat ejtett. A bárban ekkor több mint százan tartózkodtak, de egy részük ki tudott jutni a létesítményből.

A rendőrség körbevette a bárt, és hajnali öt óra körül úgy döntöttek, hogy az elit osztag, a SWAT emberei megrohamozzák a túszejtőt.

A támadó az ekkor kirobbant tűzharcban vesztette életét.

A rendőrségre telefonált

A CNN úgy tudja, a támadó a merénylet időpontjában telefonon felhívta a rendőrséget, és hűséget esküdött az Iszlám Államnak.

Azonosították

A fegyverest a rendőrök és rokonai a támadás után azonosították, a holttestben a 29 éves Fort Pierce-i Omar Mateent ismerték fel, írja a Washington Post. John Mina orlandói rendőrfőnök szerint Mateen

alaposan felkészült a támadásra, a bárba kézifegyverrel és "automata típusú" fegyverrel érkezett.

Helyi idő szerint reggel hét órakor tartott első sajtótájékoztatóján az FBI regionális irodájának munkatársa, Ron Hopper arról beszélt, hogy egyelőre vizsgálódnak, a lelőtt merénylőnek milyen háttere lehetett, és újságírói kérdésre válaszolva azt mondta,

az FBI-nak vannak jelzései arról, hogy a lövöldöző férfi kapcsolatban állhatott dzsihádista terrorista csoportokkal.

"De ezt még nem mondhatjuk ki határozottan, minden lehetőséget vizsgálunk" - fogalmazott Hopper. De megerősítette, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda terrorakcióként kezeli a tragédiát.

Az FBI figyelte

A támadót Omar Szaddiki Mateennek hívták, 29 éves volt. Amerikai állampolgár volt, a családja Afganisztánból származik. Az apja szerint nincs köze a valláshoz annak, amit tett, a homoszexualitással lehetett baja, ezért gyilkolhatott. Az FBI figyelte, kétszer indítottak ellene nyomozást, azt gyanították, hogy szimpatizál az Iszlám Állammal, de nem utalt rá semmi, hogy merényletre készül.

Az utolsó SMS: "Jön. Meg fogok halni."

A klubban életét vesztő egyik áldozat édesanyja hosszan SMS-ezett a fiával, az üzeneteket pedig megmutatta később a sajtónak - szúrta ki a 444.hu a Twitteren. A nő a melegbár előtt próbált kapcsolatba lépni a fiával, aki SMS-ekben közvetítette, hogy mi történik.

Eddie arra kérte az anyját, hogy hívja fel a rendőröket, aztán azt írta neki, hogy bezárkóztak a mosdóba, de a támadó tovább lövöldözik. Az utolsó üzenetei ezek voltak: "Mondd meg nekik, hogy a mosdóban vagyok. Jön. Meg fogok halni."

Legalább 42 embert vittek kórházba

John Mina, a város rendőrfőnöke azt is elmondta, hogy legalább 42 embert vittek kórházba - jelentette az AP.

Korábban a BBC is beszámolt arról, hogy a lövöldöző túszokat ejtett. Ezt támasztotta alá az NBC News jelentése arról, hogy egy túsztárgyaló érkezett a helyszínre.

Az orlandói rendőrség a Twitteren szólított fel mindenkit, hogy maradjon távol a Pulse Nightclub környékéről.

Tweetek szerint a lövöldöző elbarikádozta magát a bárban. Egyes bejegyzések már akkor is arról szóltak, hogy sok a halott, de ezt a rendőrség nem erősítette meg.

Az Orlando News helyszínen lévő tudósítója úgy értesült, hogy a fegyveres robbanószerekkel megpakolt mellényt visel.

Az Orlando Sentinel arról számolt be, hogy többtucatnyi rendőr- és mentőautó van a helyszínen, és több sebesültet már kórházba is szállítottak.

A tűzoltóság mozgósította a tűzszerészeket, és a helyszínre rendelték a veszélyes anyagok kezeléséért felelős egységeket. A közelben van egy kórház, amelyet kutyás egységek vizsgálnak át egy teljes katonai felszerelésbe öltözött parancsnok vezetésével.

Véradók állnak sorba

Többen is megosztottak a közösségi oldalakon olyan képeket, amelyeken hosszú sorok kígyóznak a városban: az emberek arra várnak, hogy - eleget téve a kórházak felhívásának - vért adjanak a mészárlás sebesültjei számára.

Egy ilyen fotót posztolt a Facebookra George Takei, a melegségét nyíltan vállaló színész, akit a legtöbben a Star Trek sorozat Hikaru Sulu kapitányaként ismernek. Azt írta, "Köszönöm, Orlando".

Két napon belül egyébként ez volt a második lövöldözés Orlandóban: péntek este itt lőtték agyon a The Voice című tehetségkutató műsorban feltűnt fiatal énekesnőt, Christina Grimmie-t, aki épp aláírásokat osztogatott egy koncertje után - kevesebb mint 5 kilométerre a melegbártól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!