Megérkezett a segély a kiéheztetett szír városhoz

2016.01.11. 15:53

Megérkezett a humanitárius segélyszállítmány a szíriai kormányerők által ostrom alatt tartott Madaja városába. A körbevett településre csak lassan jutottak be a teherautók. Több tízezer éhező várja az élelmiszert. 

Megérkezett a humanitárius segélyszállítmány a szíriai kormányerők által ostrom alatt tartott Madaja városába, ahol több tízezer éhező várta a mintegy 40 tehergépkocsin érkező élelmiszert és gyógyszert – közölte hétfőn a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) egyik szóvivője. A konvojnak 20 ellenőrzőponton kellett átjutnia, hogy az élelmiszerek és gyógyszerek megérkezzenek a szíriai fővárostól 40 kilométerre lévő város központjába. 

A városban éhínség van. 

A felkelők kezén lévő várost fél éve tartják ostromzár alatt a kormánycsapatok. Jelentések szerint azóta legalább kéttucatnyian éhen haltak, és az ENSZ adatai alapján mintegy negyvenezer ember – köztük húszezer gyermek – szorul "azonnali életmentő segítségre" Madajába legutóbb októberben érkezett élelmiszersegély. 

A segélyszervezetek munkatársai most úgy gondolják, hogy hétfőn már megérkezik az újabb segély a városba. 

Szombaton az ügyet ismerő források arról számoltak be a Reuters hírügynökségnek, hogy egy megállapodás értelmében a kormányerők hétfőn beengedik a segélyszállítmányokat Madajába. A megállapodás értelmében így tesznek majd a felkelők is az általuk körülzárt, a kormányhoz hű erők kezén lévő Fua és Kefraja településeken. Az utóbbi két, Idlíb tartománybeli településre is 

mintegy 40 teherautót várnak. 

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) korábban bejelentette, hogy egy hónapra elegendő élelmiszert készülnek szállítani több mint 40 ezer ember számára Madajába, illetve 20 ezer fő számára a két észak-szíriai településre. 

A Szíriai főváros, Damaszkusz környékén is heves harcok zajlanak

Forrás: AFP/Abd Doumany

Laurent Fabius, francia külügyminiszter hétfőn találkozott Riad Hidzsabbal, a szíriai ellenzéki csoportok koordinátorával. A francia külügyminiszter a találkozó után azt mondta, hogy a szíriai kormánycsapatoknak és a velük szövetséges orosz erőknek fel kell hagyniuk a civil lakosságot sújtó katonai műveletekkel, és 

véget kell vetni a Madaja városát érő, éhínséget okozó ostromzárnak is. 

A francia külügyi tárca vezetője szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök nem maradhat hatalmon. Laurent Fabius arról is beszélt, hogy Párizs az ENSZ Biztonsági Tanácsával kíván konzultálni, amiért Damaszkusz válogatás nélkül katonai célpontok mellett civileket is támad. 

A francia külügyminiszter a nap folyamán készül találkozni Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával is. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK