Lebombáztak egy aleppói kórházat

Syria Aleppo 2016 Syrians April Russian Army wounded Syrians russian airstrikes in Syria Sukeri Sukeri region Russian airstikes SQUARE FORMAT ALEPPO, SYRIA - APRIL 27: Syrians try to rescue people under the debris after War crafts belonging to Russian arm
Orvosok és betegek is meghaltak
Vágólapra másolva!
Legalább húsz civil halt meg szerda este az észak-szíriai Aleppóban. A kormányerők légitámadása egy kórház és egy lakóépület ellen irányult - közölte a helyi polgári védelem.
Vágólapra másolva!

A célba vett két épület a város lázadók által ellenőrzött keleti felén, az asz-Szukkari negyedben volt.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja helyi forrásai alapján megerősítette a légicsapás hírét. Az első jelentések 14 civil haláláról szóltak, de később a romok alól kiemelték még további hat ember, köztük a kórház fogorvosa és két gyermek holttestét. A csapásban életét vesztette a lázadók ellenőrizte városrészek egyetlen gyermekorvosa is. A kórház krónikus betegségekben szenvedő idős betegeket ápolt.

Orvosok és betegek is meghaltak Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Beha El Halebi

Százak haltak meg

Az utóbbi napokban megsokszorozódtak a 2012 óta kettészakadt tartományi székhely, az ország egykori gazdasági fővárosa elleni légitámadások, múlt péntek óta több mint száz civil lakos halálát okozva. Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja csütörtök hajnalban az Egyesült Államok és Oroszország legmagasabb szinten való közbenjárását sürgette a kudarccal fenyegető szíriai béketárgyalások felélesztése érdekében. Mistura azt követően tartott sajtótájékoztatót Genfben, hogy videokonferencia útján tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát a lényegében megfeneklett tárgyalásokról. A diplomata azt mondta,

reméli, hogy valamikor májusban újrakezdődhetnek a tárgyalások,

de ehhez előbb a harcok megfékezésére lenne szükség.

Staffan de Mistura Forrás: MTI/EPA-KEYSTONE/Martial Trezzini

Egyeztetnek

A genfi tárgyalások harmadik fordulója április 18-án szakadt meg, miután a szíriai ellenzék egy részét tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) felfüggesztette a részvételét, tiltakozva a kormányerők észak-szíriai előrenyomulása, a segélyakciók akadályozása, valamint az ellen, hogy semmilyen előrelépés nem történt a Szíriában bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátása ügyében. Az egyeztetések Mistura és a szíriai kormányküldöttség, illetve úgynevezett "moszkvai-kairói platform" között ennek ellenére folytatódtak.