Pandajelmezben akarta felrobbantani a baltimore-i tévéállomást

Vágólapra másolva!
Azonosították azt a férfit, aki pandajelmezben azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant egy baltimore-i tévéállomást. Mint kiderült, a bomba hamis volt. A férfit súlyos állapotban szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

A pandaruhás, műtősmaszkot és napszemüveget viselő férfi azt állította, hogy a globális offshore-botrányt kirobbantó Panama-papírokhoz hasonló fontosságú információkkal rendelkezik, de nem volt hajlandó a pendrive-ot benyújtani az ajtó résén, mindenképpen be akart menni az épületbe – számolt be az NBC Newsnak Mike Tomko, a BBFF hírigazgatója.

Mivel a férfi testén bombának látszó valami volt, a tévétől kihívták a rendőrséget, és a rohamosztag háromszor rálőtt a gyanúsítottra, amikor elindult feléjük az utcán.

A súlyosan sebesült férfit robot kutatta át, ekkor derült ki, hogy a testére erősített bomba hamis volt: csokoládészeleteket bugyolált fóliába.

Nem tudhatták

T. J. Smith, a baltimore-i rendőrség szóvivője azt mondta, a rohamosztagosok kénytelenek voltak lőni, mert a férfi a felszólítás ellenére sem volt hajlandó felemelni a kezét.

A 25 éves Alex Brizzi fiatalember állapota súlyos, de stabil, és túl fogja élni a sebesüléseit - jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva az ABC News.

Az édesapja szerint Brizzi nemrég szakított a barátnőjével, és egyáltalán nem emlékszik semmire abból, ami történt.