108 év börtönt kapott a menekült kisfiúkkal fajtalankodó férfi

Idomeni, menekülttábor, gyerekek
Vágólapra másolva!
108 év börtönre ítélték Törökországban azt a férfit, aki egy menekülttáborban több tucat kisfiúval fajtalankodott.
Vágólapra másolva!

A 29 éves takarító nem tagadta a bűnösségét, de azt állította, hogy a Nizip településen lévő, 14 ezer férőhelyes tábor több másik alkalmazottja és menedzsere is részes volt a bűnügyben. Azzal is védekezett, hogy

szerinte a kisfiúk bátorították a nemi kapcsolatra.

A gyerekek családjuknak panaszkodtak az általuk átéltekről, de a férfira a tábor őrei is felfigyeltek. A takarító mindig olyan helyre ment a kisfiúkkal, amely kiesett a biztonsági kamerák látóköréből. A férfi legalább három hónapon át fajtalankodott a gyerekekkel.

A bűncselekmény a menekült gyerekek kiszolgáltatottságára is felhívta a figyelmet Forrás: Origo

A Törökországban hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja korábban hibátlannak minősítette a katasztrófavédelmi igazgatóság által üzemeltetett tábort, amelybe egyébiránt a migránsválság megoldását célzó tárgyalások keretében áprilisban ellátogatott Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, valamint Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke és Ahmet Davutoglu akkori török miniszterelnök.

A nagy felháborodást kiváltó bűncselekmény felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy mennyire kiszolgáltatottak a menekült gyerekek.