Áldozatai is vannak a Madeirán pusztító erdőtűznek

Funchal, 2016. augusztus 10. Erődtűz pusztít a Portugáliához tartozó Madeira szigetének fővárosa, Funchalban 2016. augusztus 9-én éjjel. Három ember meghalt a városban, ezret pedig biztonságba kellett helyezni a környező dombokról átterjedt erdőtűz miatt.(MTI/EPA/Gregório Cunha)
Vágólapra másolva!
Három ember meghalt szerdára virradóra, ezret pedig biztonságba kellett helyezni a Portugáliához tartozó Madeira fővárosában, Funchalban a környező dombokról átterjedt erdőtűz miatt - közölték a hatóságok.
Vágólapra másolva!

A Funchal történelmi negyedeit elérő tűzben 30 épület megsemmisült, mintegy 300 ember fordult orvoshoz füstmérgezés tüneteivel, illetve égési sérülésekkel.

Miguel Albuquerque, a regionális kormányzat vezetője elmondta, hogy szerda hajnalban két házban három idős ember meghalt.

Erődtűz pusztít a Portugáliához tartozó Madeira szigetének fővárosa, Funchalban Forrás: MTI/EPA/LUSA/Gregório Cunha

Hozzátette: a hatóságok azt gyanítják, hogy a szigeten hétfő óta pusztító

tüzet szándékosan okozták, így őrizetbe is vettek két embert.

Paulo Cafofo funchali polgármester arról számolt be, hogy mintegy ezer embert, helyieket és turistákat menekítettek ki otthonaikból, illetve a szállodákból. Egy ötcsillagos szálloda és egy idősek otthona kiégett.

A portugál fővárosból, Lisszabonból 110 fős erősítés - tűzoltók, orvosok, csendőrök - érkezett a mentéshez és a lángok oltásához. Az ugyancsak Portugáliához tartozó Azori-szigetek bejelentette, hogy 30 embert küld a természeti katasztrófa megfékezéséhez.

A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban némi lehűlés várható és a szél is alábbhagy, ami remélhetőleg segít a tűz eloltásában. A tűz terjedésében az Afrika északnyugati része felől érkező perzselő forróság és a szélviharok játszottak szerepet.

Az atlanti-óceáni Madeirának az idegenforgalom a húzóágazata, s a 120 ezer lakosú Funchalt az évnek ebben a szakában turisták ezrei keresik fel. Az erős szél miatt az utóbbi napokban nagyjából két tucat járatot töröltek.

Az Európai Unió segít Portugáliának

Az Európai Unió segítséget nyújt Portugáliának az országban több helyen és a területéhez tartozó Madeira szigetén pusztító erdőtüzek megfékezéséhez - írta közleményében az Európai Bizottság szerdán.

A tájékoztatás szerint Lisszabon az unió és tagországainak segítségét kérte a napok óta tartó erdőtüzek megfékezéséhez az úgynevezett polgári védelmi mechanizmust aktiválva.
Az unió azonnali válaszként Olaszországból és Spanyolországból tűzoltó repülőgépeket küldött az érintett helyszínekre.