Hatezerre nőhet télen Szerbiában a menekültek száma

Horgos, 2016. július 26. Egy éhségsztrájkot folytató migráns alszik a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál 2016. július 26-án. Két nappal korábban 130 migráns érkezett gyalog Belgrádból Horgosra, akik közül július 25-én mindössze negyvenen folytattak éhségsztrájkot a tranzitzóna közelében, hogy Magyarország megnyissa a határt előttük. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Jelenleg mintegy négyezer migráns tartózkodik az országban. A befogadóközpontok bővítésén dolgoznak Szerbiában a hatóságok, hogy a téli, hideg időszakban minél több migránst el tudjanak helyezni. 
Vágólapra másolva!

A menekültek száma télen sem haladja majd meg a hatezret – erről Danijela Popovic Roko menekültügyi szakértő beszélt a szerbiai közszolgálati televízióban. A szerb hatóságok tavaly is arról beszéltek, hogy az ország központjaiban szükség esetén hatezer embert lehet elszállásolni. A bővítésekre azért van szükség, mert

a migránsok hosszabb időt tölthetnek Szerbiában, annak ellenére, hogy minél hamarabb Nyugat-Európába szeretnének jutni.

A menekültválság kezeléséről egyeztetett múlt csütörtökön Nebojsa Stefanovic szerb és Pintér Sándor magyar belügyminiszter. Pintér Sándor egyebek között arról beszélt, hogy Magyarország továbbra is támogatja Szerbiát az illegális bevándorlás megfékezését célzó határvédelemben, és kész arra, hogy nemcsak a Magyarországgal, hanem a Bulgáriával és a Macedóniával közös határszakaszon is segítse a balkáni országot.

Egy éhségsztrájkoló migráns alszik a szerb–magyar határ közelében, Horgosnál. A felvétel júliusban készült, két nappal az után, hogy 130 migráns érkezett gyalog Belgrádból Horgosra. Az éhségsztrájkkal azt akarták elérni, hogy Magyarország nyissa meg a határt. Sokan abban reménykednek, hogy ha a határsávban várakoznak, nem pedig a menekültközpontokban, akkor hamarabb átjutnak a határon Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A találkozón fontos kérdés volt az, hogyan lehetne rábeszélni a szerb–magyar határon táborozókat arra, hogy ne a határsávban, hanem a befogadóközpontokban várják meg kérelmük elbírálását. Sokan ugyanis azt gondolják, hogy ha a határon várnak, gyorsabban juthatnak át Magyarországra.