Szerb polgármestert kaphat a boszniai Srebrenica

A srebrenicai mészárlás emlékhelye Bratunac mellett potocari
A srebrenicai mészárlás emlékhelye Bratunac mellett, ahol az a holland ENSZ-bázis volt, ahonnan elkülodték a később lemészárolt albánokat. Látogatás Bosznia és Hercegovinában, a magyar EUFOR-kontingens szervezésében. Újságíró: Ballai Vince
Vágólapra másolva!
A bosznia–hercegovinai helyhatósági választások előzetes eredményei szerint nagy valószínűséggel elveszítik a bosnyák politikusok a boszniai háború legvéresebb helyszíneként ismert várost.
Vágólapra másolva!

Az előzetes eredmények szerint Mladen Grujicic, a szerb pártok támogatásával indult független jelölt a voksok 51 százalékát szerezte meg, míg az eddigi polgármestert, a bosnyák Camil Durakovicot a szavazók 48,2 százaléka támogatta – írja internetes oldalán a Nezavisne Novine című boszniai lap.

Mladen Grujicic már vasárnap késő este bejelentette győzelmét, ugyanakkor Camil Durakovic szerint korai még az ünneplés, a külföldről érkező szavazatok még változtathatnak a voksok állásán. A bosnyák politikus attól tart, hogy a szerb városvezetés lesújtó változást hoz a bosnyákok számára, a szerb politikusok szerint viszont semmi ilyesmire nem kell számítani a jövőben sem.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, majd a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak.

A srebrenicai mészárlás emlékhelye Bratunac mellett Fotó: Origo

A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni. A bosnyákok attól tartanak, hogy egy szerb polgármester mellett nem lehetne tisztességes módon megemlékezni minden évben az áldozatokról.