Szakadárokat lőttek le a kínai rendőrök

Vágólapra másolva!
A kínai rendőrség lelőtt az északnyugati Hszincsiang-Ujgur autonóm körzetben négy embert, aki állítólag előzőleg pokolgépet robbantott.
Vágólapra másolva!

Az állami média csütörtöki jelentése szerint a négy ember autóval belehajtott a kommunista párt egyik irodaépületébe, felrobbantott egy pokolgépet, amivel egy ember halálát okozta, hármat pedig megsebesített. Az eset a főleg muzulmán ujgurok lakta körzet Moju megyéjében történt.

Hszincsiangban évtizedek óta feszült a helyzet, mert az ujgurok szakadár tagjai függetlenné akarják tenni az általuk Kelet-Turkesztánnak nevezett körzetet. Az utóbbi években több száz embert öltek meg az ujgurok és a han nemzetiségű kínaiak közötti ellentétből fakadóan.