Manuel Valls volt kormányfő végezhet az élen a francia baloldal államfőjelölt-állító választásának első fordulójában, de vesztésre áll a második fordulóban, bárki is lesz az ellenfele - derül ki a BVA közvélemény-kutatóintézet felmérésből.
A jelöltek csütörtök este tartják harmadik, utolsó televíziós vitájukat a vasárnapi első forduló előtt, amelyen heten indulnak.
A felmérés szerint a volt miniszterelnök 34 százalékkal nyerheti meg az első fordulót Benoit Hamon volt oktatási miniszter előtt, aki a szavazatok 27 százalékára számíthat. Alig egy százalékkal maradhat le mögötte Arnaud Montebourg volt gazdasági miniszter.
Akár Montebourg, akár Hamon jut be Valls mellett a második fordulóba, a volt kormányfő vesztésre áll "nagyon szoros eredménnyel" - jelezte a kutatóintézet. Mindkét esetben Valls 48 százalékot érhet el a második fordulóban, a tőle balra álló volt miniszterek pedig 52 százalékkal győzhetnek.
Hét jelölt, hat férfi és egy nő indul a francia baloldal államfőjelölt-állító választásán.
Közülük négyen szocialisták: Manuel Valls volt kormányfő, Arnaud Montebourg volt gazdasági, Benoit Hamon és Vincent Peillon volt oktatási miniszterek. Két jelölt, Francois de Rugy és Jean-Luc Bennhamias a Zöldektől érkezik, a hetedik pedig Sylvia Pinel, a nemzetgyűlésben a szocialistákat támogató Radikális Baloldali Párt elnöke.