Nigéria, Szenegál és Ghána katonai beavatkozásra készül Gambiában

Vágólapra másolva!
Nigéria, Szenegál és Ghána katonai beavatkozást készít elő Gambiában arra az esetre, ha Yahya Jammeh gambiai elnök nem adja át a hatalmat Adama Barrownak, a tavaly decemberi elnökválasztás győztesének. Jammeh elnöki mandátuma helyi idő szerint szerda éjfélkor jár le. A gambiai hadsereg vezérkari főnöke azt mondta, a hadsereg nem fog fellépni az idegen katonák ellen.
Vágólapra másolva!

A decemberi elnökválasztáson Adama Barrow a voksok 49,67 százalékát szerezte meg, míg Jammehre a választópolgárok 42,64 százaléka szavazott. Yahya Jammeh előbb elismerte vereségét, majd azzal hozakodott elő, hogy "megengedhetetlen hibák " csúsztak a választási bizottság munkájába, és új választások kiírását követelte.

Inkább rendkívüli állapotot hirdetett

Jammeh azonban a "rendkívüli és példátlan" külföldi beavatkozásra hivatkozva kilencven napra szóló szükségállapotot hirdetett ki az országban kedden, szerdán pedig a gambiai parlament azonnali hatállyal három hónappal meghosszabbította elnöki mandátumát.

Barrowt, aki biztonsági okokból Szenegálban tartózkodik, választási győzelmének értelmében csütörtökön kellene, hogy beiktassák az elnöki tisztségbe.

Az ECOWAS katonákat küld, ha kell

A Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) többször is arra szólította fel a gambiai elnököt, hogy békésen rendezze a kialakult helyzetet és adja át a hatalmat. A szervezet már korábban megfenyegette Jammeh elnököt katonai beavatkozással. Az ECOWAS egyben közölte: január 19. után nem tekinti őt államfőnek.

Értesülések szerint Nigéria mintegy 200 katonát, harci repülőket, hadihajókat és helikoptereket vezényelt Szenegálba. Ghána 205 katonát vezényel Gambiába, ha intervencióra kerül a sor.
A beavatkozást kilátásba helyező országok hatóságai egyebek mellet közölték: céljuk az erőszak megakadályozása Gambiában, és Adama Barrow elnökké való felesketésének biztosítása.

A gambiai hadsereg megadja magát

A gambiai hadsereg vezérkari főnöke nagyjából egy órával Jammeh mandátumának lejárta előtt közölte: emberei nem fognak harci cselekményekbe bonyolódni a beavatkozó fegyveres erőkkel. Ousman Badjie hozzátette: a gambiai válság egy politikai vita. Utalt arra is, hogy a gambiai katonák megadják magukat, ha a térségbeli országok tényleg katonai bevatkozást hajtanak végre.

Gambia a legkisebb ország az afrikai kontinensen. Az Atlanti-óceán partján fekszik, s minden irányból Szenegál zárja körbe.