Az EBESZ aggódik a kelet-ukrajnai tűzszünet miatt

Vágólapra másolva!
A kelet-ukrajnai tűzszünet "nem fest túl jól", és az EBESZ szerdáig biztosan nem képes meggyőződni arról, hogy a harcoló felek a megállapodásnak megfelelően kivonták-e nehézfegyvereiket a konfliktusövezetből - mondta el helyi idő szerint kedden a Reuters brit hírügynökségnek Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkára, miután felszólalt az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Vágólapra másolva!

Zannier elmondta, hogy a konfliktuszónában nem csak könnyűfegyverekkel, hanem aknavetőkkel és más nehézfegyverekkel is történnek támadások, ami a tűzszünet egyértelmű megsértésének minősül.
Hétfőn még az ukrán csapatok és az Oroszország által támogatott szeparatisták is elismerték, hogy mindketten betartják a tűzszünetet. Zannier szerint viszont zavaros a helyzet, és most ismét intenzív harcok kezdődhetnek.

Az olasz diplomata azt is elmondta: az ukrán külügyminisztérium megerősítette, hogy kiadták az utasítást, hogy a fegyveres erők tájékoztassák az EBESZ-t a nehézfegyverek kivonásáról, de a szeparatisták oldaláról semmilyen információt nem kapott.