Népszavazást kezdeményeznének a menekültkvótákról Lengyelországban

Vágólapra másolva!
Népszavazást kezdeményezne az Európai Unión belüli menekültátirányítás elutasításáról a harmadik legnagyobb lengyel parlamenti párt, a jobboldali ellenzéki Kukiz' 15.
Vágólapra másolva!

Pawel Kukiz a tömörülés vezetője azzal indokolta a kezdeményezést, hogy újból felmerült az EU által tervezett kényszerkvóták megvalósításának veszélye.

- írta az ellenzéki pártvezető Facebook-bejegyzésében.

A Wirtualna Polska hírportál a múlt heti hollandiai választások előtt kipattant holland-török viszállyal hozta összefüggésbe a kezdeményezést, valamint azzal, hogy Törökország a migrációs hullám feltartóztatását célzó tavaly márciusi EU-török megállapodás felmondásával fenyegetőzik, sőt részben már fel is függesztette azt.

- írta Kukiz. Pártja ugyanis még 2016 elején állt elő a kvótaügyi népszavazás kezdeményezésével. A referendum kiírásához szükséges 500 ezer aláírásból

350 ezret össze is gyűjtöttek,

majd idén februárban felfüggesztették az akciót, arra hivatkozva, hogy a lengyel kormánypárt is ellenzi az uniós kvótát.

A hiányzó 150 ezer aláírást Kukiz a nyár végéig gyűjtené össze. A népszavazáson a lengyelek a következő kérdésre adhatnának választ:

Lengyelországban az alkotmánymódosításról szóló népszavazás kivételével egy referendum akkor kötelező érvényű, ha a választásra jogosultak több mint 50 százaléka vesz benne részt.