Megszólaltak a moszuli túlélők, nem a dzsihadisták miatt halt meg több száz civil a légitámadásban

Moszul ostroma, menekültek
Displaced Iraqis from the Dindan neighborhood in the western half of the northern city of Mosul, are seen as they flee towards the Hammam al-Alil area, on February 26, 2017 during the offensive to retake the area from Islamic State (IS) group fighters. / AFP PHOTO / AHMAD AL-RUBAYE
Vágólapra másolva!
Megszólaltak a moszuli támadás túlélői. Állításuk szerint nem az Iszlám Állam emberei intézték úgy, hogy civilek haljanak meg a légi támadásban. Az amerikai parancsnokság addig nem hajlandó nyilatkozni az ügyről, míg ki nem vizsgálják a történteket. 
Vágólapra másolva!

A március 17-i amerikai légitámadás túlélői szerint nem a szélsőségesek miatt volt annyi civil áldozata a támadásnak. Több mint száz civil halt meg.

Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Emrah Yorulmaz

A civilek egy házban zsúfolódtak össze a város szélsőségesek kezén lévő nyugati részén. Közvetlenül a támadás után azt mondták az amerikaiak, hogy feltehetően a dzsihadisták terelték össze a civileket abba házba, ahová robbanószereket helyeztek el. Végül a tetőre álltak, és onnan provokálták ki az amerikai légitámadást.

Az amerikai csapást összesen két ember élte túl. Az egyik túlélő, valamint a szomszéd szemtanúk elmondták az AP-nek, hogy a történet,

amit az amerikai tisztek elmondtak, nem igaz.

Moszul nyugati része egy rettenetes csatatér volt akkor. Mindenki összefogott és fegyverrel támadt az dzsihadistákra, szünet nélkül folytak a harcok, hogy a terroristaszervezet tagjait kiűzzék onnan. A felderítőgépek is folyamatosan figyelték a területet, és olyan házat is ledöntöttek, amelyekben civilek voltak. A civilek házról házra menekültek.

A szemtanúk elmondták, hogy mindenki önszántából menekült az üzletember házába, ahol a tulajdonos mindenkit szívesen fogadott. A ház beleolvadt a környezetébe, nem volt túl nagy, és nem volt annyira központi helyen sem.

Tehát az épület egyáltalán nem volt arra alkalmas, hogy a lázadók a ház tetején vegyenek fel bármilyen tüzelőállást. A házban robbanószer sem volt.

Nyugat-Moszul ostroma február közepén kezdődött, és legalább 1600 lakóházat romboltak le azóta. A támadások két hónapja alatt 1254 civil halt meg a Iraq Body Count nevű független szervezet szerint.

Az amerikai erők pedig úgy határoztak, az ügyben egészen addig nem nyilatkoznak, ameddig ki nem vizsgálják a történteket.