24-en haltak meg egy portugál erdőtűzben

Vágólapra másolva!
Portugáliában 24 ember vesztette életét egy rendkívül heves erdőtűzben, és mintegy húszan megsérültek szombaton - jelentette be a belügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A belügyminisztérium első, éjjeli bejelentése még csak 19 halottról szólt, de hajnalban António Costa miniszterelnök már 24 halálos áldozatról adott hírt, és azt is megelőlegezte, hogy ez a szám még tovább nőhet.

A tűz a Lisszabontól kétszáz kilométerre északkeletre fekvő Pedrógao Grande település közelében, az autóúton lepte meg őket. Az áldozatok részint füstmérgezés miatt haltak meg, mások pedig bennégtek a kocsijukban, amikor a lángok csapdájába estek, vagy később, a kórházban haltak bele a sérüléseikbe.

A halálos áldozatok mindegyike civil volt, a sérültek között vannak tűzoltók is.Tíz sérült állapota súlyos. Két ember eltűnt. A több falut is fenyegető tűz okát még nem tudják. Szombat éjjel 500 tűzoltót mozgósítottak 160 járművel.

A lángok nagy erővel és „megmagyarázhatatlan” sebességgel terjedtek - mondta a szóvivő.
Marcelo Rebelo de Souza államfő és António Costa miniszterelnök az este a helyszínre utazott.
Portugáliában szombaton a 40 Celsius fokot is meghaladta a hőmérséklet.