Vágólapra másolva!
Két vietnami túszt fejeztek le a Fülöp-szigeteken. A foglyok holttestére Basilan sziget egyik falujában találtak rá. 
Vágólapra másolva!

Jo-Ann Petinglay katonia szóvivő úgy reagált a lefejezésekre, hogy szerinte ez az eset csak egy kétségbeesett lépése lehetett az Abu Sayyaf szélsőségeseinek. Ugyanis Petinglay szerint

a terroristák nagyon jól tudják, hogy semmit sem érhetnek el az emberrablásokkal.

Az Abu Sayyaf terrorszervezet összesen hat tengerészt ejtett túszul még novemberben. Közülük egyet májusban ki tudtak szabadítani a hatóságok.

Az Abu Sayyaf egyébként hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek, és 22 túszt tartanak fogságban, Jolo szigetén. Az iszlamisták eddig egy német túszt és két kanadai foglyot végeztek ki.