A Fülöp-szigeteken megölték az iszlamista lázadók két vezetőjét

Vágólapra másolva!
A Fülöp-szigeteki katonák megölték hétfőn az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető lázadók két utolsó vezetőjét Mindanao szigetén - jelentette be Delfin Lorenzana védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

A politikus tájékoztatása szerint Omarkhayam Mautével és Isnilong Hapilonnal reggel végeztek a fővárostól Manilától 800 kilométerre délre fekvő, Mindanao szigeten található Marawiban. A műveletben 17 túszt szabadítottak ki. A városban májusban kirobbant konfliktus hamarosan véget ér - tette hozzá.
Hapilon és Maute volt a parancsnoka a szélsőséges fegyveresek megmaradt, mintegy 40-50 fős erejének Marawiban. Hapilon volt az Abu Sayyaf nevű Fülöp-szigeteki terrorszervezet egyik parancsnoka, az Iszlám Állam délkelet-ázsiai "emírje", akit az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, a FBI a legkeresettebb terroristák között tartott számon. Az általa vezetett csoport felelős az országban elkövetett számos terrormerényletért és emberrablásért. Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök június elején 10 millió pesó (55 millió forint) vérdíjat tűzött ki a fejére.

Marawi városában május 23-án robbantak ki az összecsapások, amikor a kormányerők kísérletet tettek Hapilon őrizetbe vételére. Marawi egyes részeit elfoglalta a Maute nevű csoport - amely egyik alapítója Omarkhayam Maute volt - Duterte államfő pedig szükségállapotot hirdetett Mindanao szigetén. A marawi erőszakcselekményekben több mint ezer ember halt meg, köztük 753 feltételezett szélsőséges fegyveres, valamint a kormányhadsereg 155 katonája. Mintegy félmillió ember kényszerült elhagyni lakhelyét Marawiban és környékén.