Az EU aggódik a rohingják mianmari helyzete miatt

mianmar, rohingja, banglades, arakán
Tombru, 2017. október 6. Mianmari rohingja gyerekek egy szükségtáborban, a határ közelében fekvő bangladesi Banderban térségében, Tombrunál 2017. október 6-án. Az augusztus 25-i arakáni erőszakhullám elől több mint félmillió muszlim rohingja menekült el a többségében buddhisták lakta Mianmarból. A Nemzetközi Migrációs Szervezet, az IOM szerint mintegy 300 ezer menekült a szabad ég alatt száll meg. (MTI/EPA/Abir Abdullah)
Vágólapra másolva!
Aggodalmukat fejezik ki hétfőn elfogadott zárónyilatkozatukban az EU tagállamainak külügyminiszterei a Mianmarban kialakult rendkívül súlyos humanitárius és az emberi jogi helyzettel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A miniszterek szerint "mélyen aggasztó beszámolók érkeznek" gyújtogatásokról, a lakossággal szembeni erőszakos cselekményekről és az emberi jogok súlyos megsértéséről, beleértve a gyalogsági aknák alkalmazását, valamint a nemi erőszakot.

Tombru, 2017. október 6. Mianmari rohingja gyerekek egy szükségtáborban, a határ közelében fekvő bangladesi Banderban térségében, Tombrunál 2017. október 6-án. Az augusztus 25-i arakáni erőszakhullám elől több mint félmillió muszlim rohingja menekült el a többségében buddhisták lakta Mianmarból. A Nemzetközi Migrációs Szervezet, az IOM szerint mintegy 300 ezer menekült a szabad ég alatt száll meg. (MTI/EPA/Abir Abdullah) Forrás: MTI/EPA/Abir Abdullah

Mindez elfogadhatatlan, és haladéktalanul be kell szüntetni.

Az EU minden felet felszólít, hogy haladéktalanul szüntessék be az erőszak minden formáját, és gondoskodjanak a polgári lakosság védelméről, maradéktalanul tiszteletben tartva a nemzetközi emberi jogi normákat.

Az EU egyúttal megerősíti, hogy továbbra elkötelezett Mianmar demokratikus átmenete mellett.

A buddhista többségű Mianmar Arakán államából augusztus vége óta több mint félmillió muszlim rohingja menekült Bangladesbe, miután rohingja felkelők összehangolt támadásai után a mianmari haderő tisztogató akciókba kezdett a térségben.