Ismét harc tört ki az irakiak és a kurdok között

Vágólapra másolva!
Tízen meghaltak az iraki hadsereg oldalán harcoló síita fegyveresek és a kurd pesrmergák közötti összecsapásban a moszuli gátnál, a Tigris folyónál – közölte az al-Hadasz arab tévécsatorna.
Vágólapra másolva!

Az összetűzés a gátnál lévő katonai őrhelynél robbant ki a pesmergák és Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) síita ernyőszervezet harcosai között, és legalább három órán át tartott. A síita milicisták hat embert veszítettek.

Iraki katonák tájékoztatása szerint az összecsapás a felek közötti nem megfelelő koordináció miatt bontakozott ki.

A bagdadi hatóságok néhány órával korábban bejelentették, hogy a kormányerők teljesen ellenőrzésük alá vonták az ország legnagyobb vízi erőművét Moszulnál, és a pesmergák részéről nem ütköztek semmilyen ellenállásba. Ugyanakkor olyan hírek is érkeztek, hogy a pesmergák összecsaptak az iraki fegyveres erőkkel el-Mahmúdíja településénél, Moszultól nyugatra. A harc azután bontakozott ki, hogy a kurd fegyveresek átadták az iraki-szíriai határon lévő Rabia határellenőrző pont feletti ellenőrzést.

Az iraki haderő Haider al-Abádi miniszterelnök parancsára hétfőn indított offenzívát a vitatott hovatartozású Kirkuk tartományban. A kormányfő utasította a hadsereget, hogy foglalja vissza a pesmergák által az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől megszerzett területeket. Bár néhol összecsapások is voltak, a kurd harcosok több helyen inkább visszavonultak, látván a túlerőben lévő katonaság előrenyomulását.

Az iraki hadsereg szerdán közölte, hogy a kétnapos művelet elérte célját, és három tartományban (Dijála, Ninive és Kirkuk) sikerült helyreállítani a biztonságot, és

Bagdad fennhatósága alá vonta azokat a területeket, ahonnan az elmúlt három évben a kurd erők kiszorították az Iszlám Államot, majd ellenőrzésük alá vonták őket.