Fegyveres terroristákkal végeztek Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Legalább tizenhárom szélsőségest öltek meg az egyiptomi biztonsági erők pénteken az ország nyugati részén fekvő sivatagos területen - írta egy helyi internetes hírportál.
Vágólapra másolva!

Az al-Jaum asz-Szabaja értesülései szerint a biztonsági erők a fővárostól, Kairótól 175 kilométerre délnyugatra hajtottak végre támadást, ahol egy héttel ezelőtt szélsőségesek

rajtaütöttek egy rendőrségi konvojon.

A biztonsági erők néhány tagja megsebesült az akcióban.

A múlt héten a rendőrök olyan bejelentést kaptak, hogy Gíza kormányzóságban sivatagos területen terrortámadásra készülő fegyveresek rejtőzködnek. A helyszínre rendőröket vezényeltek, de ők csapdába kerültek. A szélsőségesek aknavetőkkel és lőfegyverekkel ütöttek rajta a konvojukon. Egyes hírek szerint a támadók megzavarták a biztonságiak rádióadóit, hogy ne kérhessenek segítséget és ne léphessenek kapcsolatba a parancsnokságukkal. Az egyiptomi belügyminisztérium hivatalos adatai szerint a biztonsági erők 16 tagja - köztük 11 tiszt, négy sorkatona és egy őrmester - meghalt. Abban az összecsapásban

15 terroristával végeztek a hatósági erők.

Vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök a fegyveres erők tanácskozásán azt követelte, hogy találják meg és tegyék ártalmatlanná az elkövetőket. A művelet mintegy 400 négyzetkilométernyi területre terjedt ki három kormányzóságban, és a légierőt is bevetették.