Az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy Ukrajna és Magyarország közös feladata a nemzetiségi közösségek támogatása és segítése. Hozzáfűzte, hogy Bécsben "kellemes beszélgetést" folytatott magyar kollégájával.
Ukrajnában legutóbb 2001-ben volt hivatalos népszámlálás, melynek adatai szerint 157 ezer magyar nemzetiségű él az országban.
Mivel az ukrán állam az utóbbi 16 évben nem volt képes egy népszámlálást lebonyolítani, így nem tudjuk, honnan származik a külügyminiszter úr által hangoztatott kevesebb mint 100 ezres létszám.
Vajon Ukrajna több nemzetiségű jellege miatt nem akarják tudni hány etnikai, nyelvi kisebbséghez tartozó személy él az országban?
Szijjártó Péter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának csütörtöki bécsi plenáris ülésén közölte, hogy Magyarország aggódik a kárpátaljai helyzet miatt, ahol 150 ezer magyar él.
Ezért állandó EBESZ-megfigyelők telepítését kezdeményezi a térségbe, ami nem ütközhet akadályba, hiszen az ukrajnai misszió mandátuma az ország egész területére szól - közölte. Hozzátette: Kárpátalja többnemzetiségű terület, és az új oktatási törvény nem segíti a békés együttélést a térségben.