Szijjártó: Hazugság, hogy az ukrán államnak nincs köze a kettős állampolgárokat listázó honlaphoz

Szijjártó Péter, interjú, 2018.09.20.
Vágólapra másolva!
A külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hazugság, hogy az ukrán államnak nincs köze a feltételezett ukrán-magyar kettős állampolgárokat listázó honlaphoz.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Pétert a Mirotrovec elnevezésű szélsőséges ukrán honlap listájával kapcsolatban kérdezték, amelyen már háromszáz olyan kárpátaljai magyar állami vagy önkormányzati tisztviselő adatai szerepelnek, akikről azt állítják, hogy kettős állampolgárok.

A miniszter azt mondta, olyan személyes adatok kerültek fel a honlapra, amelyek nyilvános forrásokból nem érhetőek el, kizárólag titkosszolgálati, kormányzati forrásból.

– mondta a miniszter, megjegyezve, hogy a honlapot üzemeltető mozgalom elindítója jelenleg is az ukrán kormány alkalmazásában áll. Szijjártó Péter szerint tehát hazugság az az állítás, hogy az ukrán államnak semmi köze nincs a honlaphoz.

Szijjártó Péter Fotó: Mudra László - Origo

Mint mondta, az ukrán államnak kötelessége lenne garantálni a saját állampolgárai biztonságát, ám ezt nyilvánvalóan nem teszi meg. A miniszter szavai szerint „eddig egy lépést nem tett”, hogy a honlapról lekerüljenek az Ukrajnában élő, adott esetben magyar állampolgárok adatai.

Szijjártó Péter azt is mondta, hogy ami Ukrajnában zajlik, az gyakorlatilag egy állami támogatással, állami bátorítással végrehajtott gyűlöletkampány a magyar nemzeti közösség tagjaival szemben.

Szerinte a tavaszi elnökválasztáson indulni szándékozó jelenlegi elnök, Petro Porosenko népszerűségének növelése érdekében adta jóváhagyását a gyűlöletkampányhoz.

A miniszter az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában is vendég volt, ahol azt mondta, Ukrajna folyamatosan szembemegy a legalapvetőbb normákkal és értékekkel, megsérti a nemzetközi kötelezettségeit, de ezek ellen Magyarország minden nemzetközi fórumon fel fog lépni.