Elfogták a szüleivel végző egyetemistát

Vágólapra másolva!
Elfogták szombat hajnalban a Közép-michigani Egyetemen történt kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét, a 19 éves James Eric Davist – közölték a michigani hatóságok.
Vágólapra másolva!

Davis a szüleit lőtte agyon, amikor érte mentek az egyetem kollégiumába, hogy hazavigyék a tavaszi szünidőre.

Davis elfogásakor nem tanúsított ellenállást. Azt egyelőre nem közölték, hogy hol fogták el. Tette után elmenekült, és látták egy vonaton, amelyre a Mount Pleasantben lévő egyetemi campus északi végében lehet felszállni. Több mint száz rendőr kereste az egyetem környékén. A rendőrség korábban azt közölte:

feltételezik, hogy a gyilkosság valamilyen „családi probléma” miatt történt.

Szintén rendőrségi közlés szerint Davist csütörtök éjjel a campus rendőrsége kórházba szállította kábítószer-problémák – feltehetően túladagolás – miatt. További részleteket nem közöltek.
A Detroittól mintegy kétórányira északnyugatra fekvő Mount Pleasantban található Közép-michigani Egyetem az állam egyik legnagyobb egyeteme, 20 ezer nappali tagozatos és 7000 online hallgatója van.