Ahogy az Origo azt már megírta, a kongói származású politikus szerint ki kellene cserélni Olaszország lakosságát, hogy az őslakosok ne féljenek annyira a bevándorlástól.
Ő egyébként Olaszország történetének első afrikai származású kormánytagja,
Enrico Letta kabinetjében az integrációért felelős miniszteri tisztséget töltötte be. 2014-ben lett európai parlamenti képviselő.
A történelmi vereséget szenvedő baloldali, migránssimogató Matteo Renzi-féle Demokrata Párt (Partito Democratico, PD) üdvöskéje tegnap újabb elképesztő javaslatokkal állt elő.
Az M1-nek adott exkluzív interjújában eléggé részletesen kifejtette véleményét a migrációról.
Az európai parlamenti képviselő
az ENSZ-nek a bevándorlás ösztönzéséről szóló egyezménytervezetét az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatához hasonlította:
szerinte az is egy olyan dokumentum, amelynek nem kötelező az elfogadása az államok számára, de iránymutatást jelent.
Hozzátette, a migrációról is ilyen globális párbeszéd kezdődött, az ENSZ, az EU tagállamainak és a többi kontinens országainak részvételével.
Elmondta, hogy
egy olyan globális problémával állunk szemben, amit nem lehet a határok lezárásával kezelni.
Érdekességként megjegyezném, hogy Magyarország kormányának a déli határ lezárásával sikerült ezt kezelnie.
Cécile Kyenge közölte, hogy az ENSZ globális egyezménytervezete főleg az emberek jogairól szól, ezért eltűnik a megkülönböztetés a gazdasági migránsok és a menedékkérők között, hiszen azt az embert kell megvédeni, akinek nincs hová mennie.
Kijelentette, hogy annak, aki nyomorúságos helyzetből, a szegénység miatt hagyja el hazáját nincs kevesebb joga, mint annak, aki háború elől menekülve keres menedéket.
Tehát másképp:
a baloldali olasz politikus szerint nem kell különbséget tenni a politikai menekültek és a gazdasági migránsok között!
Szorgalmazza továbbá a kötelező betelítési kvóták végrehajtását is, amit arcátlanul állandóan a szolidaritással magyaráz.
Megjegyezte, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a betelepítési kvótát elutasító tagállamok ellen, a visegrádi országok tekintetében el is indult a folyamat.
Szerinte lassan rákényszerülünk rá, hogy elfogadjuk a migránsok átvételét.
Cécile Kyenge véleménye alapján
azok a gyerekek, akik Európában születnek, és azok is, akik Európába érkeznek, meg kell, hogy kapják az állampolgárságot, ami egyben európai állampolgárságot is jelent.
A befogadó társadalmak sokkal tovább maradnak fenn – tette hozzá.