Az ukrán gázvállalat 8 milliárd dollárt nyerhet peres úton Oroszországtól

2018.03.12. 21:30

A Naftohaz ukrán állami gázvállalat reményei szerint további, mintegy nyolc milliárd dollár kártérítést nyernek még az idén peres úton Oroszországtól, ezúttal a Krím félsziget négy évvel ezelőtti önkényes elcsatolása miatt - közölte Jurij Vitrenko, a cég kereskedelmi igazgatója egy Facebook-bejegyzésben.

Az igazgató ugyanakkor hozzátette: probléma lesz viszont, hogy hogyan hajtják be a kártérítést.

2014 tavaszán Oroszország önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet. Ennek nyomán a Natohaz krími leányvállalata, a Csornomornaftohaz elveszítette aktívumait, beleértve fúróplatformjait és hozzáférését az ottani gázlelőhelyekhez - tudatta az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az ukrán állami gázvállalat 2016 októberében kezdeményezett eljárást választott döntőbíróságon.

Keresetében a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló ukrán-orosz kormányközi egyezményre hivatkozott.

Tavaly szeptemberben a vállalat nyilvánosságra hozta, hogy a hágai Állandó Választottbíróságon benyújtotta kártérítésre vonatkozó keresetét Oroszországgal szemben.

Ebben ötmilliárd dollárt jelölt meg a Krím annektálása nyomán elszenvedett veszteségeként, ami a kamatokkal együtt mostanra megközelíti a 8 milliárd dollárt.A Naftohaz még tavaly januárban bevonta a jogi eljárásba a Covington and Burling LLP nevű nemzetközi jogi céget, amelynek az UNIAN írása szerint már többször is sikerült kártérítési pert nyernie klienseinek Oroszországgal, illetve orosz állami vállalatokkal szemben.

A perben az ukrán gázvállalat egy korábbi közleménye szerint az év végéig várhatóan döntés születik.A stockholmi döntőbíróság tavaly decemberben és idén február végén - a gázárral és a tranzitdíjjal kapcsolatban - is Ukrajna számára kedvező ítéletet hozott.

A perekben a bíróság arra kötelezte a Gazprom orosz gázvállalatot, hogy 2,56 milliárd dollárt fizessen Ukrajnának. Mivel Oroszország nem kezdte meg az összeg folyósítását március 1-jén, ez az összeg minden nappal újabb félmillió dollárral növekszik.

Petro Porosenko ukrán elnök március 7-én bejelentette: egy jogászcsapat már hozzálátott annak kidolgozásához, miképpen foglalhatja le Ukrajna a Gazprom aktívumait belföldön és külföldön egyaránt, hogy a megítélt kártérítési összeget ily módon hajtsa be.