Ismét tízezrek tüntetnek Emmanuel Macron reformpolitikája ellen Franciaországban

2018.05.26. 16:39

Több mint hatvan francia civil szervezet, egyesületek, szakszervezetek, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország mintegy nyolcvan helyszínen szervezett szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen.

A kormány társadalmi-gazdasági reformpolitikájával szemben már volt egy hasonló megmozdulás május 5-én Macron tavaly május 7-i hatalomra kerülésének egyéves évfordulója alkalmából.Akkor mintegy 40 ezren vonultak fel.

Negyvezres tüntetés Párizsban Emmanuel Macron ellen május 5-én.Forrás: AFP/Gerard Julien

A szervezők azt remélik, hogy a szakszervezeti és a baloldali politikai ellenzék első összefogásnak köszönhetően ezúttal többen lesznek az országos rendezvényeken, mint a hónap elején.
Párizsban a Gare d'Est pályaudvartól délután fél 3 órakor indult a Bastille térre a négy részből álló, több tízezres menet: elöl az elégedetlen állampolgárok, mögöttük a civil szervezetek és az egyesületek, majd a szakszervezetek (CGT Solidaires, Sud Unef) és végül a radikális baloldali párt, a Lázadó Franciaország, amelynek vezetője, Jean-Luc Mélenchon azonban nem a fővárosban, hanem inkább a dél-franciaországi Marseille-ben tiltakozott.

Hosszú idő után először fordult elő, hogy a francia belpolitikában eddig összefogásra képtelen szakszervezetek és a Lázadó Franciaország közös megmozdulást szervezett.

A május 5-i, negyvenezres Párizsi tüntetés.Forrás: AFP/Olivier Morin

Emmanuel Macron a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumról pénteken előzetesen az üzente a reformjai ellen tüntetőknek, hogy a tiltakozónap nem fogja megállítani.

Emmanuel Macron francia elnökForrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

A kormányellenes tüntetők az ország versenyképességét növelni hivatott, egymás után elindított reformok ellen tiltakoznak, a már elfogadott munkaügyi reformtól a vasúti reformon (amely ellen a vasutasok április eleje óta gördülő sztrájkkal tiltakoznak), az egyetemi felvételi bevezetésén át az 5,7 millió főt foglalkoztató közszférában tervezett 120 ezres munkahely-megszüntetésig és a közalkalmazottaknak a jövőre tervezett teljesítményalapú bérezésének beindításáig.

A párizsi menetet a rendőrség nagy erőkkel biztosítja és rutinellenőrzéseket is tart a randalírozók kiszűrésére.