A sérült nő még a síneken feküdt, mikor egy férfi szelfizett vele

Vágólapra másolva!
Az internet egyik leggyűlöltebb alakja lett egy olasz férfi. Ennek oka, hogy lefényképezte magát egy nővel, akit elgázolt a vonat, ahelyett, hogy segített volna neki – írja a BBC. 
Vágólapra másolva!

Még május végén egy kanadai nőt elgázolt a vonat az észak-olaszországi Piacenzában.

Egy fiatal férfi a peronon szelfizett a súlyosan megsérült nővel, aki akkor még a síneken feküdt, és a mentők ápolták.

Giorgio Lambri, egy helyszíni tudósító megörökítette az esetet, a kép pedig hatalmas felháborodást keltve bejárta az olasz sajtót és közösségi médiát.

Lambri később ezzel a szalagcímmel hozta le a cikket:

A Corriere della Sera nevű olasz lap szerint ráadásul

a szelfiző férfi másik kezével a győzelmet jelképező V betűt mutatta.

A rendőrség azóta elfogta a szelfiző férfit, és kitöröltették vele a képet.

Azóta kiderült, hogy a balesetet szenvedett kanadai nőnek később amputálni kellett a lábát. A baleset oka egyelőre nem tisztázott, egyes hírek szerint a vonatkocsi ajtaja nem működött rendesen, és ezért esett le.

Mások szerint a balesetet az okozta, hogy a nő rohant a már elindult vonat után.