Donald Trump: Amerika kész új alapokra helyezni kapcsolatát Észak-Koreával

Véget ért Donald Trump és Kim Dzsongun csúcstalálkozója, 2018.06.12., GALÉRIA
Donald Trump amerikai elnök Szingapúrban felmutatja a közös dokumentumot, amelyet Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel írt alá 2018. június 12-én.
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok kész új alapokra helyezni kapcsolatát Észak-Koreával - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Szingapúrban, Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel tartott csúcstalálkozóját követően tartott sajtóértekezletén.
Vágólapra másolva!

Az amerikai államfő azt mondta, hogy Kim Dzsongun beleegyezett egy nagyobb rakétakísérleti telep lerombolásába.

Donald Trump amerikai elnök felmutatja a közös dokumentumot, melyet Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel írt alá Forrás: AFP/Saul Loeb

Szerinte Észak-Korea atommentesítése nagyon hamar megkezdődik, azt nem tudni, hogy fog ez lezajlani, de érzi, sikerülni fog.

Véleménye alapján elképzelhető, hogy

szükség lesz újabb csúcstalálkozóra Kimmel.

Trump beszámolt arról is, hogy

amelyek Észak-Korea szempontjából nagyon provokatívnak volt tekinthető.

Idővel

elképzelhetőnek tartja a Dél-Koreában állomásozó amerikai katonák számának a csökkentését, de "még nem most".

Az amerikai elnök a csúcstalálkozóról azt mondta, hogy tisztességes, közvetlen és eredményes volt.

Kim Dzsongun arra tett ígéretet, minden megtesz, ami helyes, bármit is jelentsen ez.

Szólt arról is, hogy

egyelőre nem függesztik fel a Phenjan elleni büntetőszankciókat.

Majd hozzátette:

Trump álláspontja alapján gazdaságilag elsősorban Dél-Korea és Japán fog tudni segíteni Phenjanon, és ebben nem fognak az Egyesült Államok segítségére szorulni.

Az amerikai elnök továbbá közölte, hogy

Kim Dzsongun elfogadta meghívását a Fehér Házba.

Az ABC hírtelevíziónak adott exkluzív interjúban Trump elismerte:

Ezt az washingtoni kormányzat eddig nem árulta el.

Trump nem zárta ki, hogy diplomáciai kapcsolatot létesít a két ország.

Hangsúlyozta: Kim beleegyezett a koreai háború idején elesett amerikai katonák maradványaival kapcsolatos kérdés rendezésébe is.

A sajtóértekezlet kezdete előtt a helyszínen lévő újságíróknak bemutattak egy videót, amely előzetes volt a Trump által Kim Dzsongunnak átadott filmből.

Ezen harci repülőgépek és tüzérség látható, mondván a kapcsolatoknak csak két eredménye lehet.

Az egyik változatban előrelépnek, a másodikban hátra.

A filmben a két vezető felveti a kérdést,

- tette hozzá.

A sajtóértekezlet végén Trump az ABC-nek úgy nyilatkozott, hogy

- közölte.

Nem zárta ki azonban, hogy ez esetleg hiba.

- fejtette ki.