Még idén lehet egy japán-észak-koreai csúcstalálkozó is

Trump-Kim csúcstalálkozó
Kim Dzsongun
Vágólapra másolva!
Abe Sindzó japán miniszterelnök már szeptemberben találkozni szeretne Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel, miután utóbbi kifejezte készségét erre, amikor kedden Szingapúrban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel - jelentette csütörtökön a japán média meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Abe és Kim az orosz távol-keleti Vlagyivosztokban találkozhatna az évenkénti gazdasági fórumon, amelyre Kimet meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnök. Kim Dzsongun a szingapúri találkozón azt mondta: „van lehetőség arra, hogy találkozzon Abe Sindzóval” - mondták a japán kormányforrások.

Ha létrejönne, akkor 2004 óta ez volna az első találkozó észak-koreai vezető és japán miniszterelnök között, és Tokió elsősorban az Észak-Korea által a 70-es, 80-as években elrabolt japánok ügyét szeretné a megoldás felé vinni.

Kim Dzsongun Forrás: MTI/AP//Evan Vucci

A japán kormányzati források szerint Trump elnök Szingapúrban ismertette Kim Dzsongunnal Japán azon álláspontját, hogy csak azután segít Észak-Koreának gazdaságilag, ha a fő kérdések - az észak-koreai atom- és rakétaprogram felszámolása és az elrabolt japánok ügye - megoldódik. Kim Dzsongun nem ismételte meg Trumpnak azt az eddig mindig hangoztatott phenjani álláspontot, hogy az elrabolt japánok ügye már megoldódott - tette hozzá a forrás.