Tüntetni készülnek a székelyföldi románok egy magyarbarát törvény miatt

2018.07.18. 10:53

Bukarestben tiltakoznak július 29-én a székelyföldi románok „civil" szervezetei a parlamentben elfogadott, de még ki nem hirdetett közigazgatási törvénykönyv ellen.

A Kovászna, Hargita és Maros megyei románok „civil" fóruma nyílt levélben kérte Klaus Iohannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a közigazgatási törvénykönyvet – írja a Krónika című erdélyi magyar napilap.

Arra is kérte az államfőt, hogy fogadja a képviselőit. A magyarellenes csoportosulás szerint a kódex előírásai - ha hatályossá válnak - autonómiához, a románok „elnyomásához" vezetnek. A szervezet az egész országból toborozza a résztvevőket a bukaresti tiltakozásra.

A mai értelemben vett Székelyföld térképeForrás: Wikipedia

A Kovászna, Hargita és Maros megyei románok fóruma a nyílt levelében az amiatti aggályait hangoztatja, hogy a magyar nyelv hivatalos státust kap, ráadásul nemcsak Kovászna, Hargita és Maros megyében, hanem jóval kiterjedtebb területen, ha a törvénykönyv a parlament által elfogadott formában lép életbe.

A román álcivil szervezet azt is állítja, hogy a kódex eltörli a 20 százalékos anyanyelvhasználati küszöböt.

Az elfogadott törvénykönyv valójában arról rendelkezik, hogy a küszöbérték alatt is biztosíthatók a kisebbségi jogok, ha az illetékes önkormányzat ezt elfogadja.A székelyföldi románok érdekvédelmi szervezeteként fellépő, de soha senki által meg nem választott magyarellenességéről hírhedtté vált fórum szerint alkotmányellenes a kétnyelvű űrlapok használata, mert azzal hivatalos státust nyer a magyar nyelv.

Álláspontjuk alapján magyar nyelven csak a fordítás lenne megengedett.

A magyar nyelv hivatalossá nyilvánításáról egyébként szó sincs a törvényben.

Azt is felháborítónak tartja a csoport, hogy a magyar nyelv használata a prefektusi hivatalban és a minisztériumoknak alárendelt helyi intézményekben is kötelező lesz."A prefektus hatáskörének csökkentésével gyakorlatilag elenyészővé válik a román állam fennhatósága az ország ama részein, ahol a románok kisebbségben vannak. Ha nem tudja megtámadni a helyi határozatokat, akkor fennáll a területi autonómia megszerzésének veszélye, és etnikai enklávé kialakulása Románia szívében. Ilyen körülmények között a Kovászna, Hargita és Maros megyei románoknak esélyük sincs a túlélésre" - olvasható a dokumentumban.

Mihai Tirnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Nemzet Útja Egyesület elnöke a Facebookon közzétett felhívásában úgy fogalmaz, hogy a különböző közintézményekben - például a nyugdíjpénztárnál, pénzügyi igazgatóságon, postán, tanfelügyelőségen - olyan embereket fognak alkalmazni, akik nem beszélik jól a román nyelvet, vagy nem akarják majd használni.

Legyetek tudatában, itt nem a kisebbségi jogokról van szó, mert azok már így is bőségesen szavatoltak, hanem hogy a közintézményekben helyettesítsék a román nyelvet a magyarral. Ha eddig nem tanultatok meg magyarul, higgyétek el, rákényszerültök, hogy megtegyétek - közölte a felhívásban.

Ezen spekulációknak természetesen semmilyen valóságalapjuk sincs.

A kisebbségi anyanyelvhasználat terén is fontos rendelkezéseket tartalmazó új közigazgatási törvénykönyv kapcsán a jobbközép román ellenzék ötven törvényhozója előzetes normakontrollt kért az alkotmánybíróságtól, ezért az államfő az alkotmánybíróság állásfoglalása előtt nem hirdetheti ki a törvénykönyvet.