Már több mint 500 halottja van az indonéz földrengéseknek

Indonéz földrengés, GALÉRIA
Az előző napi földrengéstől megrongálódott bevásárlóközpont romjait takarítják munkások az indonéziai Bali szigetén levő Denpasarban 2018. augusztus 6-án
Vágólapra másolva!
A kormány által kedden közzétett friss adatok szerint 515-re emelkedett az indonéz Lombok és Szumbawa szigeteken pusztító földrengés halálos áldozatainak a száma.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok 80 százaléka az augusztus 5-i, 6,9-es erősségű rengésben halt meg, míg a többi az előző, július 29-i földmozgáskor, illetve a most vasárnap bekövetkezett két újabb, nagy erejű rengésben.

Az előző napi földrengéstől megrongálódott bevásárlóközpont romjai Forrás: MTI/EPA/Made Nagi

Sutopo Purwo Nugroho, az indonéz katasztrófavédelmi hatóság szóvivője mindezt egy sajtótájékoztatón ismertette. Azt mondta, a kormány komoly erőfeszítéseket tesz a természeti csapásban megrongálódott vagy összedőlt közel 74 ezer ház újjáépítésére, a vasárnap bekövetkezett újabb földrengés azonban egyelőre hátráltatja ezeket az erőfeszítéseket.

A vasárnapi, 6,9 erősségű földrengés a korábban csak kisebben sérült épületek közül sokat súlyosan megrongált, vagy teljesen lerombolt.

Az indonéz elnökre, Joko Widodóra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy a földrengéseket országos katasztrófának minősítse. Azonban a katasztrófavédelem szóvivője szerint erre nincs szükség, azt mondta, hogy Indonéziának nincs szüksége külföldi segítségre sem.

– mondta.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. A Föld aktív és szunnyadó tűzhányóinak csaknem háromnegyede abban a térségben található.