Élő kiskutyák gyomrában csempészte a heroint egy állatorvos

DEA, kiskutya, heroin
Az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) által közreadott kép.
Vágólapra másolva!
Hat évet kapott az Egyesült Államokban egy kolumbiai „állatorvos", aki élő kiskutyák gyomrában csempészte a heroint.
Vágólapra másolva!

Az Andres Lopez Elorez nevű férfit a kábítószerek becsempészése miatt ítélték el. Richard Donoghue bíró a New York-i tárgyaláson úgy fogalmazott: állatorvosi tudását enyhén szólva kifogásolhatóan használta fel arra, hogy kiskutyákban elrejtett veszélyes drogot szállítson az USA-ba.

Az elítélt pedig azt mondta, hogy „nehéz évek" voltak azok számára, és ez egy „sötét fejezet" az életében, majd elnézést kért tettéért.

Az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) által közreadott kép Forrás: DEA

Ugyanakkor van még csavar a történetben. Az ügyészek szerint ugyebár aktív szerepe volt az állatok megcsonkításában, ám ügyvédei azzal próbálták enyhíteni a büntetését, hogy ő csak egy tanítványa volt egy „bűnözői lángelmének", aki 15 évig felügyelte a kolumbiai Medellinben egy „drogos kiskutyafarm" működését. A bíróságra vélhetően hatott ez az érvelés, ugyanis enyhítettek az eredetileg 10 éves ítéletből.

A kolumbiai hatóságok

2005 januárjában ütöttek rajta a férfi telepén, ahol összesen 3 kiló folyékony heroint találtak hat kiskutya gyomrába varrva.

Kilenc állatot sikerült kimenekíteni, ám három sajnálatos módon elpusztult a fertőzésektől. További 22 embert is lekapcsoltak az akció részeként, akiket azzal gyanúsítottak, hogy 18 kiló heroint csempésztek az Egyesült Államokba.

Elorezt tavaly áprilisban adták ki az amerikaiaknak a spanyol hatóságok, majd szeptemberben vallotta be bűnösségét. Miután leülte a hat évet, deportálják.

Végül pedig még egy csavar, ami már sokkal pozitívabb:

az egyik rottweiler kiskutya, aki túlélte a kegyetlen orvos „műtéteit", jelenleg a kolumbiai rendőrség kábítószer-kereső osztagában szolgál

– ja, és úgy hívják, hogy Heroina.