Nemzetközi fórumokon mutatja be az RMDSZ az Úzvölgyében történteket

Kelemen Hunor RMDSZ elnöke RMDSZ ügyvezető elnöke költő politikus romániai magyar író újságíró
Kelemen Hunor RMDSZ elnöke RMDSZ ügyvezető elnöke költő politikus romániai magyar író újságíró 2017.02.09.
Vágólapra másolva!
Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke tegnap a francia közszolgálati rádiónak (RFI) elmondta, hogy minden nemzetközi fórumon szóvá fogják tenni az Úzvölgyénél történteket, hogy lássa a világ, egy rendkívül kényes helyzetben miként bánik a többség egy kisebbséggel Romániában. Írja a Krónika.ro.
Vágólapra másolva!

- mondta el az RMDSZ elnöke a Radio France Internationale (RFI) műsorában.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, 2017. 02. 09. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Kelemen Hunor elmondta, hogy szerinte csütörtökön egyértelműen provokációról volt szó, amelyet néhány civil szervezet, papok, tartalékos katonák, volt európai parlamenti képviselők szerveztek meg.

– tette hozzá.

Kelemen Hunor úgy véli, a csendőröknek sokkal határozottabban kellett volna fellépniük.

„Nem léptek közbe, pedig sokkal határozottabban kellett volna hogy fellépjenek a csendőrök is, a kormány is és minden más illetékes intézmény.

Két lehetőség van szerintem: vagy nem akartak – és ez esetben komoly problémával állunk szemben –, vagy akartak, de nem tudtak, ami azt jelenti, hogy gyengék az intézmények, gyenge a kormány, tehát mennie kell" – mutatott rá az RMDSZ elnöke.