24 órán belül két férfi halt meg ugyanabban a plázában

pláza, Canary Whary
Vágólapra másolva!
A tragédiák a kelet-londoni Canary Whary plázában történtek. Hétfőn egy középkorú, öltönyös férfi zuhant a halálba. Vérbe fagyva feküdt a földön, ahol próbálták újraéleszteni, de az életét már nem lehetett megmenteni. Kedden szintén egy férfi halt meg ugyanabban a plázában. A szemtanúk szerint egy üzenetet írt a mobilján, mielőtt leesett a negyedik emeletről. 
Vágólapra másolva!

Hétfő reggel egy férfi zuhant le a mozgólépcsőről – írja a Mirror.

– mondja Jordan Bruin, egy közeli ruhabolt ügyvezetője.

A Halifax-bank egyik alkalmazottja pedig elmondta, hogy először egy koppanást, majd egy puffanást hallott, akkor rohant ki és nézett körbe.

„Egy test feküdt a padlón. Egy magas férfi megpróbált segíteni a férfinak. Egy másik férfi is odafutott hozzá, és ellenőrizte a légútjait, majd stabil oldalfekvésbe helyezte.”

Nem sokkal később megjelentek a mentősök is.

15 percig küzdöttek az életéért, de már nem lehetett rajta segíteni.

Majd kedden egy másik férfi zuhant le a negyedik emeletről, ott, ahol több étterem, köztük a Pizza Express is van. A mobiltelefonját nem messze a férfi holtteste mellett találták meg. Az étterem vezetője állította, hogy a férfi a zuhanás előtti pillanatban még használta a mobilját. A férfi szörnyethalt.

A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.