A könnyeivel küszködött a hét végi, müncheni biztonságpolitikai konferencián Angela Merkel: a beszéde végén a taps már a búcsúzó kancellárnak is szólt.
A búcsú tavaly kezdődött meg, amikor a német kormányfő lemondott pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki posztjáról, a legvége azonban akkor következik majd be, amikor – Merkel szerint legalábbis 2021-ben –
a Bundestag új kancellárt választ Németország élére.
Mindenesetre minapi nyilatkozataikkal vezető keletnémet politikusok csak felgyorsították a folyamatot, amikor Merkel értésére adták:
nem szívesen látnák mellettük kampányolni azokban a tartományokban, amelyekben az idén választásokat tartanak
- írja a Magyar Nemzet.
Az ősszel Brandenburgban, Szászországban és Türingiában voksolnak a tartományi gyűlés tagjaira, és a legutóbbi felmérések szerint a CDU mindhárom helyen legfeljebb pár százalékponttal előzi meg az Alternatíva Németországnak (AfD) elnevezésű bevándorlásellenes jobboldali pártot.
Nem segítség nekünk, ha fellép Merkel Szászországban
– mondta Matthias Rössler, a tartományi gyűlés elnöke.
Hozzáadott értéket valószínűleg nem képviselne
– fogalmazott ugyanezzel kapcsolatban Michael Heym, a CDU türingiai frakcióvezető-helyettese.
Más az AfD-párti ellentüntetőktől zárná el a kancellárt.
Piactéri események nem lesznek. Mindenre zárt helyen kerül majd sor – mondta Mike Mohring, a kereszténydemokraták türingiai vezetője.
Merkel Hamburgban született, de lelkész apja áthelyezése nyomán az egykori NDK-ban nőtt fel, szerzett diplomát, majd lett politikus: 1993 és 2000 között a CDU mecklenburg–előpomerániai tartományi szervezetének elnöke volt.
De a keleti megítélése nem jó
– ez derült ki a tavalyi, chemnitzi késeléses gyilkosság után is.
A gyilkosságot közel-keleti migránsok követték el,
majd Merkel ezt követően arról beszélt, a helybéliek embervadászatot folytattak a külföldinek kinézők után, ami amúgy nem felelt meg a valóságnak.
Ettől Hans-Georg Maassen, a német alkotmányvédelmi hivatal akkori elnöke elhatárolódott, koalíciós válságot is kirobbantva.
Amikor Merkel – hónapokkal később – ellátogatott a szászországi városba,
a távozását követelő jobboldali tüntetők fogadták.
Számos politikus, mindenekelőtt keleten, nem fogja fel a polgárok gondjait – mondta a német alkotmányvédelmi hivatal volt elnöke az első beszédben, amelyet tavalyi leváltása óta tartott.
A CDU Értékunió elnevezésű, konzervatív platformjának rendezvényén Hans-Georg Maassen úgy fogalmazott:
Sokan félnek attól, hogy szabadon kifejtsék a véleményüket. Nem akarják, hogy a jobboldali sarokba helyezzék őket. De ha az lesz a benyomásuk, hogy nem fejthetik ki a véleményüket, mert ezt tabusították, akkor demokráciaprobléma áll fent
– mondta, a beszámolók szerint nagy tapsot váltva ki szavaival.
Nemrég Stefan Kretzschmar világhírű (kelet)német kézilabdázó keltett vihart, amikor azt mondta:
nincsen véleményszabadság Németországban.