A hóvihar után két nap szabadítottak ki egy 77 éves nőt az autójából a New Jersey-i tűzoltók

Vágólapra másolva!
A hét elején hatalmas hóvihar kezdődött New Jerseyben. A tűzoltók kimentettek egy autójába rekedte 77 éves nőt Newarkban, de csak két nappal az első segély kérés után. A Newark Közbiztonsági Minisztérium csütörtökön közleményben osztotta meg a hírt - írja az ABC News.
Vágólapra másolva!

A 77 éves nő szerdán kért először segítséget, mert nem tudott jutni az autójából, a vastag hóréteg miatt nem tudta kinyitni az ajtót. Kiderült az idős nő a kisbuszban élt.

- mondta Ras J. Baraka polgármester.

A hét elején hatalmas hóvihar volt a városban, keddre 95 járatot töröltek a rossz időjárás miatt.

A polgármester szerint a nő először szerda délután vette fel a kapcsolatot a rendőrséggel, mondván, hogy nem tudta elhagyni kisbuszát, mert elakadt a hóban.

A rendőrség azonban nem találta meg őt, mert rossz helyet jegyeztek fel a bejelentéskor, és amikor visszahívták, az osztály közleménye szerint nem vette fel a telefont.

Sajnáljuk, hogy az emberi tévedés szerepet játszott abban, hogy késlekedtünk, bár megpróbáltuk korrigálni a hibát - nyilatkozta Anthony F. Ambrose közbiztonságért felelős igazgató.

Legközelebb csütörtök reggel, 9 óra 30 perc körül hallottak róla, amikor a tűzoltóságot hívta. A tűzoltók megtalálták az autót, és

elkezdtek egy ösvényt eltakarítani az autó sofőroldali ajtaja felé, hogy az idős nő ki tudjon szállni belőle.

A tűzoltók azt is felajánlották, hogy a kisbuszt teljesen kiszabadítják a hóból, körbelapátolják, de ezt is elutasította - áll a közleményben.

- tette hozzá Anthony F. Ambrose.

A Newarki Közbiztonsági Minisztérium tudatta, hogy az idős nőnek most a Newarki Hajléktalanügyi Hivatal nyújt segítséget.