Megrázó videó - Haldokló feleségéhez hívott segítséget az idős vak férfi, erre kirabolták

Vágólapra másolva!
A 45 éves Steven Morris és a 42 éves Kelly Cassidy betört a 87 éves Ronald Crowther brierfieldi lakására, miután az idős férfi kirohant az utcára segítséget kérni, mert felesége, Dorothy az éjszaka közepén rosszul lett. A páros elhitette az idős férfival, hogy mentőt hív az asszonyhoz, ám ehelyett mindent magukkal vittek a lakásból, ami a kezük ügyébe került - írja a Mirror.
Vágólapra másolva!

A tolvajok elhitették az idős, gyengénlátó férfival, hogy mentőt hívnak, majd besurrantak a lakására, míg a férfi haldokló feleségén próbált segíteni.

Az idős pár lakásában lévő biztonsági kamera sokkoló felvételeket készített az esetről,

melyet a családtagok közzétettek az interneten.

A képekről tisztán kivehető, hogy Crowther a szomszédok ajtaján kopogtat, abban a reményben, hogy valaki segít haldokló feleségén, majd másodpercekkel ezután megjelenik a két idegen, akik elhitették a férfival, hogy mentőt hívnak az asszonynak.

A férfi ekkor felment a hálószobába, hogy lehozza az asszonyt, akiről időközben kiderült, hogy aneurizmában szenvedett, később pedig meg is halt. A két idegen egy darabig úgy tett, mintha várnák a mentőket, azonban segítség helyett magukhoz vették a Dorothy táskájában talált összes pénzt, és egy telefont, majd kimenekültek a lakásból.

A kamerán azonban tisztán látszott, hogy

még mielőtt elmentek volna, gondosan letörölgették ujjlenyomataikat a kilincsről.

Mint kiderült, ugyanez a páros tavaly október 16-án hajnal 3 körül ugyanebben az utcában több házba is megpróbált betörni úgy, hogy a kilincseket feszegették.

A rendőrök az eset után két nappal elfogták Cassidyt és Morrist, majd betöréssel vádolták meg őket.

Morrist négy év és három hónap, Cassidy-t pedig két és fél évre börtönre ítélték

hétfőn a Burnley bíróságon.

A családtagok elmondták, hogy

az idős pár már több, mint 60 éve élt boldog házasságban, ugyanabban a lakásban, melyet még Dorothy szüleitől örököltek. Miután Ronald egy 70-es években történt munkahelyi balaeset miatt megvakult, felesége egész hátralévő életét férje gondozásának szentelte.

"A tegnapi nap egy nagyon rossz nap volt. Visszahozta az összes borzasztó emléket, amelyeken az utóbbi napokban keresztülmentünk. De legalább ez a két tolvaj megkapta, amit megérdemelt, sőt, kicsit többet is kaphattak volna. De

Szeretnék köszönetet mondani a rendőröknek, és mindenkinek, aki az üggyel foglalkozott, hogy bíróság elé állították ezt a két bűnözőt, továbbá köszönöm a felém, és édesapánm felé mutatott kedvességüket, és megértésüket. Köszönöm a médiában dolgozók segítségét és erőfeszítését, amit értünk tettek. Remélhetőleg most végre továbbléphetünk, bár anyu halálát soha nem fogom tudni feldolgozni"

- mondta a pár lánya, Janet az ítélethirdetés után.