Az Amazon virtuális asszisztense majdnem megölt egy tízéves gyereket

amazon echo alexa okoshangszóró hangasszisztens
Amazon Echo
Vágólapra másolva!
Egy Twitter-felhasználó szerint az Amazon virtuális asszisztense - Alexa - azt javasolta 10 éves gyermekének, hogy dugjon félig egy telefontölte a konnektorba, majd érintsem hozzá egy fémérmét.
Vágólapra másolva!

Kristin Livdhal közösségi-oldalán számolt be a megrettentő esetről, amikor gyermekét majdnem megölte az Alexa nevű virtuális asszisztens. A gyerek állítólag azt kérte az Alexától, hogy adjon neki egy kihívást. Erre a virtuális asszisztens azt mondta, hogy fogjon egy telefontöltőt, rakja be félig a konnektorba, majd érintsen a csatlakozóhoz egy fémérmét.

Vagyis gyakorlatilag arra bíztatott egy kisgyermeket, hogy tegyen magában kárt, rosszabb esetben meg is haljon.

A virtuális asszisztens az internet segítségével keresett kihívásokat a felhasználó kérésére, azonban úgy tűnik az Amazonnak nem sikerült kiszűrni az olyan kéréseket, amelyek veszélyesek lehetnek a fiatalabb felhasználókra.

A fentebb említett konnektoros kihívásra az Alexa egy internetes fórumon bukkant, ahol az emberek különböző kihívásokat osztottak meg egymással.

Az Alexa javaslatát azonban még ott sem gondolták komolyan, hiszen valaki válaszul, szarkasztikusan írta, utalva arra, hogy egyre butább és veszélyesebb kihívásokat hajtanak végre az emberek a népszerűség kedvéjért.

Az Amazon szóvivője elmondta, hogy amint értesültek az esetről, azonnal kijavították a hibát.