Szlovákiában rendkívüli állapot lépett érvénybe

Vágólapra másolva!
A rendkívüli állapot kihirdetéséről a szlovák kormány döntött, mivel hatalmas torlódás alakult ki az orosz-ukrán háború elől menekülők miatt a határátkelőhelyeken.
Vágólapra másolva!

A szlovák kormány így fogalmazott:

Az államigazgatás központi szerveinek a civil lakosság védelmére irányuló intézkedéseket kell meghozniuk a Heger-kabinet állítása szerint.

Aszerint kell kezelniük a hivatalos szerveknek a háborús válsághelyzetet, hogy megelőzhető legyen az, hogy a civil lakosság épsége, egészsége és vagyona veszélybe kerüljön - írja az Indirekt.hu

Eduard Heger miniszterelnök, illetve helyettese, Roman Mikulec belügyminiszter egyúttal felhatalmazást kapott a kormánytól a mentőakciók vezetésére, a meghozott rendelkezések érvényesítésére, valamint arra is, hogy az invázió kezelésére és az intézkedések végrehajtására parancsokat adjanak ki.