41 éve nem volt akkora az infláció Németországban, mint most

tőzsde árfolyam grafikon
Az infláció valójában a pe´nz va´sa´rlo´e´rte´ke´nek rendszeres cso¨kkene´sét jelenti, tehát nem az árutermékek drágulását okozza.
Vágólapra másolva!
Márciusban az éves bázisú németországi infláció 7,3 százalék volt, ami 1981 ősze óta a legmagasabb. Februárban 5,1 százalékos inflációt mértek - emlékeztetett a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Vágólapra másolva!

Az árucikkek ára márciusban 12,3 százalékkal emelkedett éves bázison a februári 7,9 százalék után. Ezen belül pedig az energiaárak 39,5 százalékkal nőttek a februári 22,5 százalékos éves áremelkedés után.

Az élelmiszerárak emelkedése a februári 5,3 százalékról 6,2 százalékra gyorsult márciusban,

a szolgáltatások ára a februárival megegyező 2,8 százalékkal emelkedett éves bázison.

Energiaárak nélkül számítva a márciusi infláció 3,6 százalék, az energia- és élelmiszerárak nélkül pedig 3,4 százalék lett volna.

Az előző havihoz képest márciusban 2,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak,

miután februárban 0,9 százalékos volt a havi áremelkedés. Havi összevetésben az energiaárak 16,4 százalékkal nőttek. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves bázison 7,6 százalék lett márciusra a februári 5,5 százalék után.

Havi összevetésben a HICP márciusban 2,5 százalékra emelkedett a februári 0,9 százalékról.